Ukrajna elnöke az Ukrajna-30 országos fórumon tartott sajtótájékoztatón mondta el, szerinte miként hat a háborús helyzetre a hatalom decentralizációja és az Alkotmány módosítása, írja a dilo.net.ua.
Mint azt Volodimir Zelenszkij kifejtette, szerinte az ország alaptörvényének módosítása és a hatalom decentralizálása vajmi keveset hat a háborús helyzet alakulására. A szakadár területek és a Krím visszaszerzése, a fegyverek teljes elhallgattatása olyan kérdéskör, amely megoldása kizárólag Oroszország óhaján múlik, valamint az ország európai partnerei által Ukrajnának nyújtott támogatáson és az oroszokra gyakorolt nyomáson áll vagy bukik.
Az ukrán államfő hozzátette, hogy a decentralizációs reformnak ki kell terjedni Ukrajna egész területére, beleértve a most idegen befolyás alatt álló részeket is.
A portál emlékeztet rá, hogy Volodimir Zelenszkij 2019 decemberében terjesztette a parlament elé az általa jegyzett alkotmánymódosítási tervezetet. Ezt később a parlament átdolgozás címén visszaadta.
Ugyanakkor a múlt évben végrehajtott decentralizálás eredményeként a korábbi 11,5 ezer közigazgatási egység helyett létrejött 1469 új formáció, az addigi 490 járás helyén 136 lett kialakítva.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek