Megyei hivatalnokokat állítanak bíróság elé Kárpátalján

A megyei földhivatal felelős beosztású hivatalnokait és az egyik megyei főosztály vezetőjét állítják bíróság elé hatalommal történt visszaélés és nagy összegű károkozás megalapozott gyanúja miatt, áll a Kárpátaljai Megyei Ügyészség sajtószolgálatának hírében.

A tájékoztató szerint az SZBU által lefolytatott nyomozás során bizonyossá vált, hogy a gyanúsítottak törvénytelenül, anyagi haszonszerzés céljából bűnszervezetben elkövetett csalás és okirat hamisítás útján 53,4 hektárnyi, több mint egymillió hrivnya értékű földterületet játszottak át magántulajdonba. Az eredetileg a Szerednyei kistérség területén lévő állami tulajdonú területet 26 fiktív megrendelő között parcellázták fel, mint mezőgazdasági célokra használandó földet. A terület azonban valójában sűrű erdővel borított, és az a kistérségi közösség kérte, hogy saját tulajdonába vehesse. A hivatalnokok ezt a kérést elutasították, a kérdéses területet pedig a korábbi megegyezésük értelmében átjátszották egy magánszemély tulajdonába.
A bűnügyben érintett az állami főhivatal további két földmérnöke, akiknek ügyét külön tárgyalja a bíróság.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com