Németországban is jöhet a harmadik oltás

Németországban szeptembertől kaphatják meg a koronavírus elleni harmadik védőoltást a különböző egészségügyi rizikócsoportokhoz tartozó emberek – erről döntöttek hétfőn a német tartományi egészségügyi miniszterek a szövetségi kormánnyal egyeztetve Berlinben.

 

Klaus Holetschek bajor egészségügyi miniszter szerint a többi között mobil oltási csapatokat alkalmaznának az idősotthonokban, illetve gondozóintézményekben, hogy a kockázati csoportokba tartozó emberek megkapják frissítő oltásukat. Mint mondta, ebbe a körbe tartoznak a nagyon idős emberek, illetve azok, akiknek gyenge az immunrendszerük.

A tizenkettő és tizenhét év közötti korosztály beoltási lehetőségeit is kiterjesztik az iskolakezdés előtt, így országosan elérhetővé teszik számukra a vakcinákat egyebek között az oltási központokban, háziorvosi rendelőkben és iskolákban.

Ennek előfeltétele a megfelelő orvosi tájékoztatás, illetve a szülői, vagy gondviselői engedély.

Holetschek hangsúlyozta, hogy a gyerekek esetében a Pfizer/BioNTech-, illetve a Moderna-vakcinákkal fognak oltani.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már májusban engedélyezte a Pfizer/BioNTech oltóanyagát 12 éven felüliek számára, illetve néhány napja ugyanezt az engedélyt megadta a Moderna-vakcina számára is.

A németországi úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) ugyanakkor a politikai nyomás ellenére eddig általánosságban nem javasolta a gyerekek beoltását, kivételt ez alól a krónikus betegségekben szenvedők képeznek, akik esetében súlyosabb lefolyású lehet a koronavírus okozta Covid-19 betegség.

A német egészségügyi tárca adatai szerint eddig 900 ezer, 12 és 17 év közötti gyerek kapta meg az oltást.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com