Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Ukrajnában újszerűen akarják számfejteni a minimálbért

A kurs.com.ua tájékoztatója szerint az ukrán kormány legutóbbi ülésén jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely módosítaná a munkabérekre vonatkozó jogszabály egyes passzusait.

 

A hamarosan a parlament elé kerülő tervezet szerint a dolgozó minimális bérének számfejtése során nem veszik figyelembe a különféle bérkiegészítő pótlékokat, a túlóra és a munkaszüneti vagy ünnepnapokon végzett munka utáni bérezést, az éjszakai pótlékot.
Ellenben figyelembe kívánják venni a dolgozó és családja szükségleteit, az aktuális ukrajnai középkeresetet, a munkaképes felnőttek számára megállapított létminimumot és egyéb munkaintenzitással kapcsolatos kritériumokat.
A törvénytervezet értelmében a minimálbér nem lehetne kisebb a munkaképes felnőttek számára megállapított létminimumnál.
A portál értesülése szerint amennyiben a parlament elfogadja az új jogszabályt, az 2022 január 1-től lépne hatályba.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com