Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

Afgán konfliktus – Merkel: a hazájuk közelében kell segíteni a menekülteknek

Az otthonukhoz minél közelebb kell segíteni az afganisztáni tálib fordulat miatt menekültté váló embereknek – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.

A kormányfő Sebastian Kurz osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az uniós belügyminiszterek keddi értekezletén Németország azt az álláspontot képviseli, hogy „lehetőleg sok embernek a hazájához közel kell biztosítani a humanitárius ellátás lehetőségét”.

Merkel hangsúlyozta, hogy a menekültek előre meghatározott csoportokba, kontingensekbe rendezett befogadásáról majd csak akkor lehet tárgyalni, amikor már látható, hogy milyen nemzetközi menekültügyi folyamatok indulnak be a tálib hatalomátvétel miatt.
Minden támogatás „jó és fontos”, amelyet az Afganisztán térségében fekvő országoknak lehet biztosítani a humanitárius segítségnyújtásra. Ugyanakkor az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) szerint egyelőre nem is a határokon átívelő, hanem a belső migráció a „nagy probléma” – tette hozzá Angela Merkel.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az egészségügyi és humanitárius szállítmányok Afganisztánba juttatásához „létfontosságú” a kabuli nemzetközi reptér üzemeltetése.
A német kancellár elmondta, hogy a napokban tárgyalásokat folytattak több európai ország, köztük Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia és Olaszország kormányával arról, hogy miként lehet közösen létrehozni „átmeneti, vagy egy erősebb” képviseletet Kabulban azzal a céllal, hogy állandó legyen a kapcsolat a tálib vezetéssel.

Ez nem jelent diplomáciai elismerést, csupán a érintkezés csatornáinak megszilárdítását – húzta alá Angela Merkel.

Szólt arról is, hogy kormánya leginkább arra összpontosít, hogy rendezze a német hadsereg (Bundeswehr), a segélyszervezetek és más német szervezetek helyi segítői és családjaik helyzetét. Egyelőre a csoport nagysága is bizonytalan, 10 és 40 ezer fő közötti lehet, és nem tudni, hogy mennyien akarják elhagyni a hazájukat.

Sebastian Kurz kijelentette, hogy kormányának álláspontja ismert és változatlan, azaz Ausztria továbbra is elzárkózik újabb afgán menekültek befogadásától. Hozzátette, hogy az osztrák kormány is azt tartja a legfontosabbnak, hogy a menekülteknek a hazájukhoz minél közelebb biztosítsák a támogatást.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com