Ukrajna saját rakétaelhárító rendszert építene

Az ukrán külügynél közölték, hogy Ukrajnának nincs szüksége az amerikai légvédelmi és rakétaelhárítási eszközökre, mivel saját szisztéma kidolgozásán fáradozik, írja az ua.news. Dmitro Kuleba külügyminiszter a Szólásszabadság («Свобода слова».) televíziós műsorban mondta el, milyen tervekkel készülnek a légvédelem megerősítésére. Mint kijelentette, nem feltétlen szükséges az amerikai technológia átvétele, mivel más országok is rendelkeznek ilyenekkel. Ukrajna…

Részletek

Uniós biztos: a magyar és a lengyel helyreállítási alapok elfogadását jogállamisági aggályok is késleltetik

A Magyarországnak és Lengyelországnak szánt, a koronavírus-járvány utáni gazdasági fellendülést célzó helyreállítási alapok uniós elfogadását, részben a két országgal kapcsolatos jogállamisági aggályok is késleltetik – jelentette ki hétfőn Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság emberközpontú gazdaságért, kereskedelemért felelős biztosa, egyben a testület alelnöke. A biztos az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek ljubljanai tanácskozásán továbbá azt is nyilatkozta, hogy…

Részletek

Az ombudsman szerint nem jó az oligarchákról szóló törvényjavaslat

Ljudmila Deniszova levelet írt a Legfelső Tanácsnak, melyben kijelentette, hogy az oligarchákról szóló törvényjavaslat nem felel meg az Alkotmánynak. Az ukrán emberjogi ombudsman ennek kapcsán azt javasolja, hogy a törvénytervezetet értékelés végett küldjék meg a Velencei Bizottságnak, közölte hétfőn Dmitro Razumkov. A parlament elnöke azt mondta, most kielemzik a törvényjavaslatot és később nyilatkozik bővebben az…

Részletek

Német választás: Orosz informatikai beavatkozástól tartanak Berlinben

A német szövetségi kormány nyomatékosan felszólította az orosz kabinetet, hogy haladéktalanul állítsa le a Németország biztonságát és a demokratikus akaratformálás folyamatát veszélyeztető informatikai támadásokat. Andrea Sasse, a német külügyminisztérium szóvivője Berlinben, a kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján elmondta, hogy a szeptember 26-ai szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáshoz közeledve egyre gyakrabban tapasztalnak Bundestag-képviselők és tartományi parlamenti (Landtag-) képviselők elleni…

Részletek

Németországba vitték rehabilitációra Ukrajna első elnökét

Július végi szívműtétje után több mint egy hónapot töltött intenzív osztályon Leonid Kravcsuk, a független Ukrajna első elnöke, a minszki béketárgyalásokon résztvevő ukrán delegáció vezetője, írja az UNIAN. Az Obozrevatel írt arról Szerhij Pojarkov művészre, civil aktivistára hivatkozva, hogy Németországba vitték rehabilitációra Kravcsukot. A férfi elmondása szeri Ukrajna első elnöke nemrég még az egyik vele…

Részletek

Bombariadó Beregszászban

Bejelentés érkezett a hatóságokhoz szeptember 7-én a délelőtti órákban, miszerint Beregszászban, az Oroszlán utcában bombát helyeztek el. A helyszínt ideiglenesen lezárták. A hatóságok átvizsgálják a területet. A közelben található a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma – tudatta a mukachevo.net internetes hírportálra hivatkozva a karpatalja.ma.

Részletek

Tűz volt éjszaka a beregszászi hulladékválogató telepen

Tűz pusztított a beregszászi Színes Tartályok hulladékudvar Gyár utcai telephelyén szeptember 6-án, éjszaka, erről Viktor Bucsinszkij zöld aktivista a telep üzemeltetője számolt be közösségi oldalán, írja a Pmg.ua. A rendelkezésre álló adatok szerint a kiválogatott és bebálázott polietilén fólia és a PET-palackok kapott lángra, amelyet újrahasznosításra várt a telepen. A beregszászi hivatásos tűzoltók fékezték meg…

Részletek

Állítólag nincs szó az ukrán kormányfő és házelnök menesztéséről

Az ukrán politikumban napirendi téma a közelgő kormányváltás, ám a Nép Szolgái még nem terítették ki a kártyáikat, írja a hvylya.net. Olekszandr Kacsura a párt parlamenti frakciójának tagja szerint szeptember végéig kiderül, milyen változások lesznek a kormányban. Ám az biztos, hogy nem lesz teljes kormányváltás. A személycserékről szólva pedig közölte, biztosan ül a helyén Denisz…

Részletek

Szigorú szabályokat vezettek be a diáklányoknak a tálibok

A tálibok ígérete szerint hétfőn megnyithatják a kapuikat a magánegyetemek Afganisztánban, de az ország új urai a tanév kezdetéhez időzített rendeletükben kikötötték, hogy a diáklányoknak kötelezően nikábot kell viselniük – kendőt, amely eltakarja az arcot, de van rajta kivágás a szemnek –, illetve az egész testüket takaró fekete ruhát, úgynevezett abaját. A hét végén kiadott…

Részletek

Ukrajnában megdrágult a hajdina (is)

Egy év leforgása alatt 18 %-os dráguláson esett át az ukrajnaiak kedvenc kásája, a hajdina kilója. Idén szeptemberre 20 161 hrivnyára emelkedett tonnája, míg a termelők átlagosan 35,63 hrivnyáért vesztegetik kilóját. Az agrárpolitikai minisztérium adatai szerint majd minden szemes termény megdrágult az országban. A búza tonnánként 16, a kukorica 27 %-al kerül többe. A termelők…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com