Top10
- Pánik lett úrrá az ukrán elnökön: intenzívebb orosz támadástól retteg Zelenszkij
- Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Egykilós hajcsomót távolítottak el egy lány gyomrából Lembergben
- Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Korrupción érték az állami határőrszolgálat sofőrjét
- Trump kész megduplázni az Oroszország elleni szankciókat
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Ukrajnában különleges program indul a 18 és 24 év közöttiek toborzására
Partnerünk
Népszerű tartalom
Előválasztás: itt vannak az első eredmények
Eddig tíz választókerület hivatalos eredményét jelentette be az Országos Előválasztási Bizottság. Valamennyi körzetben Dobrev Klára, a DK-miniszterelnök-jelöltje zárt az első helyen, Fekete-Győr András kapta a legkevesebb szavazatot mindenhol. A harmadik helyért folytatott versenyben egyelőre Márki-Zay Péter áll jobban Jakab Péterrel szemben.
Miután bejelentették, hogy a vártnál jóval lassabban halad a szavazatok hitelesítése és számlálása, ami miatt miniszterelnök-jelölti eredményeket nem fognak tudni közölni szerdán, délután öt után egy élő videó indult, amelyben ismertették az előválasztás lebonyolítói az első választókerületi győzteseit a hivatalos Facebook-oldalon.
- Nógrád megye 1-es számú választókerület: Godó Beatrix (DK, Jobbik),
- Győr-Moson-Sopron 1-es számú választókerület: Jancsó Zita (DK, Jobbik, Liberálisok),
- Borsod-Abaúj-Zemplén 7-es számú választókerület: Sermer Ádám (DK, Liberálisok),
- Fejér megye 1-es számú választókerülete: dr. Márton Roland (MSZP, Párbeszéd, LMP),
- Pest megye 5-ös számú választókerülete: Dorosz Dávid (MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik)
A 106 egyéni választókerületi eredményt folyamatosan jelentik majd be, de a miniszterelnök-jelölti küzdelem eredményéről és így a továbbjutó három jelölt személyéről csak csütörtökön adnak tájékoztatást.
Dobrev Klára az élen, Márki-Zay sorra gyűjti a második helyeket
Az éjszakai pihenő előtt a következőt látjuk:
- Dobrev Klára 101 ezer szavazattal vezet (33,7 százalék)
- Karácsony Gergely 86 ezerrel a második (28,9 százalék)
- Márki-Zay Péter 64 ezer szavazattal a harmadik (21,4 százalék)
- Jakab Péter 37 ezerrel a negyedik (12,4 százalék)
- Fekete-Győr András 11 ezerrel az ötödik (3,7 százalék).
A 10. eredménybejelentő után ma éjszakára búcsúzik az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB). 106-ból 50 körzetben született eddig eredmény. További eredmények reggel 9 órától várhatók.
Polgári Válasz: az elvek feladása nem csak tisztességtelen, de kudarcos politikához is vezet
Ma a napnál is világosabbá vált: az elvek feladása nem csak tisztességtelen, de kudarcos politikához is vezet – írja Facebook-oldalán Bencsik János, a Polgári Válasz elnöke.
Az előválasztás két legnagyobb vesztese Jakab Péter és Fekete-Győr András. Két olyan párt vezetője, amelyeket az az elhatározás hívott életre, hogy leváltsák az elmúlt évtizedek elhasználódott politikai elitjét. Később mégis azokkal fogtak össze, akikkel szemben létrejöttek.
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült
- Kémdrónok lepték el az ukránokat is kiképző német katonai bázist
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Pánik lett úrrá az ukrán elnökön: intenzívebb orosz támadástól retteg Zelenszkij
- Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Egykilós hajcsomót távolítottak el egy lány gyomrából Lembergben
- Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Korrupción érték az állami határőrszolgálat sofőrjét
- Trump kész megduplázni az Oroszország elleni szankciókat
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Ukrajnában különleges program indul a 18 és 24 év közöttiek toborzására
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
FRISS hírek
- Egyelőre csak az ukrajnai vállalatok nem kapnak nappal áramot
- Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
- Pokrovszk lakói elrejtik gyermekeiket az ukrán kényszerevakuálás elől
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Kémdrónok lepték el az ukránokat is kiképző német katonai bázist
- Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Az ukrán légvédelem 61 orosz drónt semmisített meg az éjjel
- Orosz dróntámadás érte Kijevet és az északkeleti Szumit