Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót

Háborús állapotok vannak a romániai kórházakban

Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán – jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió.

A csatorna által megszólaltatott Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke felhívta a figyelmet, hogy egy hét alatt többen vesztették életüket a betegség szövődményeiben, mint ahányan az 1989-es forradalomban, vagy az 1977-es földrengésben haltak meg. A szakember szerint Romániában már három hónapja meghaladja az 1,1-et a reprodukciós ráta, amely azt mutatja, hogy egy fertőzött hány másiknak adja át a fertőzést. Popovici szerint „két hét is sok lett volna”, és a döntéshozóknak ilyen körülmények között már rég szigorítaniuk kellett volna a járványügyi korlátozásokat.

Úgy vélekedett: azok után, hogy a hatóságok felülbírálták a közegészségügyi intézet Bukarest és a vele összenőtt települések vesztegzár alá helyezésére vonatkozó javaslatát, nem is történhetett más, mint a járványügyi helyet további romlása.

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint Romániában ismét megdőlt a fertőzési és halálozási rekord: az utóbbi 24 órában 18 863 embernél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, ami 40 százalékkal haladja meg az elmúlt két hét átlagát.

Az utóbbi 24 órában 561 koronavírusos beteg halt meg, ami több mint 80 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot.

A kórházakban már csaknem húszezer koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1805-nek jutott hely az intenzív terápián.


A bukaresti Egyetemi Kórház vesztésre áll a koronavírus-járvánnyal szemben. A Covid-fertőzésben elhunytak holttestei már nem férnek a hűtőkamrákban, így a kórház folyosóin tárolják őket. A felvétel hétfőn készül, az intézmény vezetői pedig jelezték: a kórházban kialakult helyzet borzalmas – irja az Itthon.ma. Íme a felkavaró videó:


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com