Az oroszok tagadják, hogy csapatokat vezényelnének az ukrán határhoz

Álhír az Ukrajna határainál folyó orosz csapatösszevonásokról a Politico című amerikai kiadvány által közzétett információ, a közlés számos pontatlanságot tartalmaz – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár keddi sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportálra hivatkozva a karpat.in.ua. A jelentés szerint a szóvivő elmondta: „ezeknek a publikációknak a minősége szóra sem érdemes, és általában figyelemre…

Részletek

Víz alatti hegynek ütközött egy atomtengeralattjáró

Víz alatti hegynek ütközött október elején a Dél-kínai-tengeren a Connecticut amerikai tengeralattjáró – állapította meg az amerikai haditengerészet két védelmi tisztségviselő hétfői közlése szerint. Az illetők hozzátették: az ügyben később lesz hivatalos tájékoztatás. Az eset után a haditengerészet azt közölte, hogy a nukleáris meghajtású tengeralattjáró járőrözés közben nekiütközött egy azonosítatlan tárgynak. A balesetben a jármű…

Részletek

Koronavírus – Ukrajnában újabb régiók kerülhetnek a héten vörös besorolásba

Még ezen a héten három újabb megye kerülhet Ukrajnában a járványhelyzet szerinti legszigorúbb, vörös besorolásba – mutatott rá Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) vezetője keddi online sajtótájékoztatóján. Jelenleg a 24-ből 15 megye, valamint a főváros, Kijev van vörös besorolásban, de a szakértő szerint a nyugat-ukrajnai Voliny és Ternopil megyék, valamint a keleti országrészben…

Részletek

Zelenszkij Bidennel folytatott rövid megbeszélést a glasgow-i klímacsúcson

Volodimir Zelenszkij elnök a donbászi helyzetről váltott szót Joe Biden amerikai elnökkel a glasgow-i klímacsúcs margóján – adta hírül az rbc.ua hírportálra hivatkozva a karpat.in.ua. A jelentés szerint az államfő bejegyzésében azt írta, „Glasgowban megvitattuk az USA elnökével a donbászi biztonsági helyzetet.” Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: „az USA továbbra is Ukrajna területi egységét és az országban…

Részletek

Földgáz helyett pellettel fűtene Smihal

Az ukrán kormányfő felszólította a hőszolgáltatókat, hogy a méregdrága földgáz helyett keressenek alternatív fűtőanyagot. Ilyen lehet a pellet, fejtette ki Denisz Smihal Odesszában a helyi és regionális önkormányzatok kongresszusán. Szerinte itt az ideje hogy gondoljunk az energiatakarékosságra, az energiahatékonyságra. Ezek révén a következő fűtési szezont kisebb stresszel vészelhetjük át. Példaként hozta fel Voliny megyét, ahol…

Részletek

A lengyel temetőkben már oltást is lehet kérni

Meghökkentő módon akarja oltásra ösztönözni a lengyeleket az egészségügyi minisztérium. Mozgó oltópontokat állítottak fel a temetőkben mindenszentek és halottak napján, írja a Euronews.  A mentőautókban és a speciális furgonokban lehet választani a vakcinák közül, első, második vagy emlékeztető oltást kérni. Lengyelországban annak ellenére, hogy rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű oltóanyag, csupán a lakosság 54 % -a…

Részletek

Orosz–ukrán üzengetés: hogy lesz ebből béke?

Miközben Moszkvában és Kijevben is a kelet-ukrajnai helyzet békés, diplomáciai úton való rendezését hangsúlyozzák, a gyakorlatban ennek ellenkezője történik – irja a KISZó elemző cikkében. Oleg Nikolenko, a kijevi külügyi tárca szóvivője önmérsékletre és tárgyalásos megoldásra szólította fel Moszkvát, ám közben az ukrán védelmi erők drónokkal lövik az ellenséges állásokat. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a…

Részletek

A rendőrök 80 százaléka be van oltva Ukrajnában

A rendőrség mintegy 80%-a élt az ingyenes és önkéntes alapú koronavírus-vakcina felvételével – jelentette ki Ihor Klimenko országos rendőrfőkapitány az 1+1 televíziós csatorna Hatalomhoz való jog című programján. Mint mondta, a rendőrök oltása áprilisban kezdődött meg. Megosztotta, hogy 20 rendőr hunyt el az elmúlt időszakban, több százan pedig intenzív osztályon betegeskedtek. „Ma 2200 rendőr beteg,…

Részletek

Sokkoló felvételek: Lelőtték az edzőt a focimeccs közben

ARGENTÍNA | Idő előtt véget kellett vetni a harmadik legrangosabb argentin labdarúgó-bajnokságnak, mivel a szurkolók összecsapása során lelőtték az egyik csapat edzőjét. Az incidens a Huracán Las Heras és a Ferro Carril Oeste de General Pico mérkőzése során történt az argentinai Mendoza városban. A hazai Huracán szurkolói csaptak össze, de a vendégcsapat edzőjét érte a…

Részletek

Teljesen leállhat az ukrán gáztranzit

Október folyamán az Ukrajnán keresztül áthaladó napi tranzitforgalom 34 százalékkal csökkent, írja az UNIAN. Október 1-jéhez képest mostanra 34 százalékkal csökkent az Európába irányuló orosz gáz napi tranzitja az ukrán gázszállító rendszerben, és hamarosan teljesen leállhat – írta közösségi oldalán Szerhij Makogon, az ukrán gázszállítási rendszert üzemeltető vállalat (OGTSZU) vezetője. „Folyamatosan csökkennek az EU-ba irányuló…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com