Koronavírus: Kijevben van a legtöbb fertőzött

Ukrajnában ma reggel 10 554 új koronavírusos fertőzöttet jelentettek. A legtöbbet Kijevben, Poltava és Doncek megyében észlelték. Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint ez a duplája az egy nappal korábbi számnak. A betegek között 730 gyerek és 72 medikus van. 561 személy elhunyt, ezzel 85 975-re emelkedett az összes haláleset száma. 1749 embert szállítottak kórházba, jelenleg…

Részletek

Csehországban is bizonyíthatóan megjelent az omikron

Egyre súlyosbodik a koronavírus-járvány Csehországban, a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették az új vírusmutáció, az omikron megjelenését is – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból. Az omikront egy libereci fiatalasszonynál mutatták ki a szűrések. A hölgy korábban többedmagával Namíbiában járt, Dél-Afrikán és Dubajon keresztül szombaton tért vissza Csehországba. A szombati szűrés eredményét hétfőn…

Részletek

Menesztette az SZBU kémelhárító főosztályának vezetőjét Zelenszkij

Volodimir Zelenszki elnök felmentette tisztségéből Olekszandr Rusznakot, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kémelhárító főosztályának vezetőjét – írja a karpat.in.ua hírportál az SZBU honlapjának közlése nyomán. A jelentés idézte az elnöki ukázt, amelynek szövege szerint: fel kell menteni Rusznak Olekszandr Vasziljovicsot az SZBU kémelhárító főosztályának vezetői tisztségéből. A hírportál emlékeztetett rá, hogy Rusznakot Zelenszkij 2019 szeptemberében…

Részletek

Havazás és erős szél várható Kárpátalján

Az időjárási körülmények romlására figyelmeztet a Kárpátaljai Hidrometeorológiai Központ. Az időjárás-előrejelzők szerint kedd este és szerda hajnalban a megye nagy részén jelentős mennyiségű hó vagy havas eső várható. Az utakat jég boríthatja. Szerdán az éjszakai hőmérséklet 0 és -5 °C között alakul, a hegyvidéki területeken -9 °C-ig is lecsökkenhet. A délnyugati szél erőssége elérheti a…

Részletek

12 éves kislányt erőszakoltak meg Ukrajnában

Vinnica megyében egy ittas állapotú férfi megerőszakolt egy 12 éves kislányt. A 48 éves illuminált férfi az éppen kihalt utcán támadt rá az üzletből hazafelé igyekvő gyerekre. Megfenyegetve bevonszolta egy lakatlan házba és megerőszakolta, közli a Vinnica megyei rendőrség. A kislány hazaérve elmondta édesanyjának, milyen szörnyűség történt vele, aki értesítette a rendőrséget. Az elkövetőt elfogták…

Részletek

Cigarettacsempészeket fogtak el a magyar-ukrán határ közelében

Csaknem tizenhétmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak két ukrán férfinál a rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Tiszabecs és Uszka között – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden. Mint írták, a hétfő este tetten ért külföldi férfiaktól 9000 doboz magyar adó- és zárjegy nélküli dohányárut foglaltak le. Az ügyben…

Részletek

Zelenszkij irodájának tetszik Erdogan ötlete

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök irodájában kifejezetten pozitívan fogadták a török elnök azon javaslatát, hogy az ő személyes közreműködésével üljön le egymással tárgyalni Ukrajna és Oroszország a donbászi válság rendezése érdekében – írja a KISZó. Recep Tayyip Erdogan török elnök a hétvégén az egyik helyi televíziónak nyilatkozva beszélt a donbászi helyzetről, az ismét eszkalálódó orosz-ukrán viszonyról….

Részletek

Ukrajnában megkezdődött az alkoholipari vállalkozások privatizációja

Ukrajnában az alkoholipar privatizációja keretében az Állami Vagyonalap eddig 30 szeszgyárat adott el. Az eddig értékesített alkoholgyártó üzemekből 1,7 milliárd hrivnya bevétele származott a költségvetésnek. Egy éve még Ukrajna és Fehéroroszország volt az egyetlen ország a világon, amely állami monopóliummal rendelkezett az alkoholgyártás terén, s a szférát az igazságtalan árképzés, a korrupció, a visszaélés, a…

Részletek

Ukrajna 2022-ben kilenc NATO-hadgyakorlatban vesz részt

Az ukrán katonák részvételével tartott különböző szintű gyakorlatok Ukrajna területén, és az ország határain kívül egyaránt zajlanak majd, írja a Korrespondent. Ukrajna 2022-ben kilenc NATO vezetésű nemzetközi hadgyakorlatnak ad otthont. Hétfőn jelent meg az ukrán parlament hivatalos oldalán az erről szóló törvénytervezet. A dokumentum szerint a többnemzetiségű gyakorlatok előkészítésére és lebonyolítására 106,5 millió hrivnyát fordítanak…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com