Decemberben emelik a minimálnyugdíjat és a munkanélküli segély összegét

Mivel Ukrajnában december 1-től változik a létminimum összege, a nyugdíj minimális összege is változik. A szépkorúak az eddigi 1854 helyett 1934 hrivnyát kaphatnak. A 65 év felettiek, akiknek megvan az ehhez szükséges munkaviszonyuk, 2600, a katonai hadműveletekben részt vettek 4061 hrivnyára számíthatnak. A nyugdíj maximális összege 800 hrivnyával nő és 19 340 hrivnyát tesz ki….

Részletek

Ukrajnát egyelőre elkerüli a koronavírus újabb változata, az omikron

Ukrajnában egyelőre még nem fedezték fel a koronavírus új mutánsát, az omikront. Bár már több európai országban diagnosztizálták, Ukrajnában egyelőre nem találkoztak az omikronnal, közölte hétfőn Viktor Ljasko. Az egészségügyi miniszter elmondása szerint az új mutánst először november 24.-én említették. Az illetékesek egyelőre tanulmányozzák, az új vírus megjelenése összefügésben áll-e a járvány fokozódásával. Egyelőre azt…

Részletek

Egy nap alatt több mint félezer halálos áldozata van a vírusnak Ukrajnában

Ukrajnában ma reggel 11 960 új koronavírus fertőzöttet jelentettek, ezzel az esetszám 3 450 341-re emelkedett. 1088 gyerek és 207 medikus van az új fertőzöttek között. 557 személy hunyt el, eddig összesen 96 532. Kórházba 3 629 személyt szállítottak, az aktív betegek száma jelenleg 391 617. Kárpátalján 409 fertőzöttet diagnosztizáltak, ezzel a járvány óta jegyzett…

Részletek

Ukrajna: Oroszország nem hosszabbítja meg a gáztranzit szerződést

Oroszország nem kívánja meghosszabbítani Ukrajnával kötött gáztranzitszerződését 2024 után, amikor a jelenlegi megállapodás lejár – állította hétfőn a kijevi székhelyű állami olaj- és gázipari vállalat, a Naftogaz vezérigazgatója. Jurij Vitrenko a Reutersnek nyilatkozva azt mondta, hogy “még csak utalások sincsenek” az új szerződésről szóló tárgyalásokra. “Megbeszéltük az amerikaiakkal és a németekkel, hogy mindannyian szeretnénk, ha…

Részletek

Havazás nehezíti a közlekedést a Kárpátok hágóin

Fennakadásokat okozott a közlekedésben a havazás Kárpátalja kanyargós hegyi útjain, írja a Mukachevo.net. A legnagyobb közösségi oldalra feltöltött, és a hírportál által átvett felvételeket november 30-án az esti órákban készítették a Kárpátalja és Lemberg megye közötti hágón a Csap–Kijev főúton. Havas, hókásás, latyakos útfelületre számíthatnak az arra autózók. Az állami katasztrófa-elhárítási szolgálat hóviharokra figyelmeztet a…

Részletek

Többen életüket vesztették egy amerikai iskolai lövöldözésben

Legalább három diák életét vesztette és hatan megsebesültek, köztük egy tanár, kedden az amerikai Michigan állambeli Oxford település középiskolájában elkövetett ámokfutásban, a feltételezett elkövetőt elfogták – közölte a helyi seriff irodája. Mike McCabe, az Oakland megyei seriff-helyettes a sajtótájékoztatóján közölte, hogy a 15 éves hallgató ámokfutásának indítékát egyelőre homály fedi. A gyanúsítottat még az iskolában…

Részletek

Oroszország áll az ukrajnai puccskísérlet mögött

Oroszország készített elő államcsínyt Ukrajnában, és fő célja a nyugatbarát kormányzat megbuktatása volt – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök kedden a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. „Vannak olyan titkos információink, amelyek különleges szándékokra utalnak” – fogalmazott a kormányfő az interjúban, amelyből az UNIAN ukrán hírügynökség idézett, leszögezve, hogy ezek mögött Oroszország áll. Smihal szerint az…

Részletek

Női fehérneműket is lopott egy férfi Ungváron

Több szexi fehérneműt is találtak a rendőrök, annak a férfinak a lakásán, akit több ungvári betöréssel gyanúsítanak, írja a Mukachevo.net. Sorozatos betörések miatt tartóztattak le november 24-én egy 51 éves férfit a kárpátaljai megyeszékhelyen. A lopott szajrét a gyanúsított egy általa bérelt lakásban rejtegette. A nyomozók a házkutatás során dokumentálták és lefotózták az ott talált,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com