Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Tajvani védelmi minisztérium: Kína nehézségekbe ütközne egy invázió során

A tárca szerint Kínának nehézséget jelentene, hogy szárazföldi erőit viszonylag rövid időn belül a szigetre juttassa, és az utánpótlásról sem tudna gondoskodni.

Peking számára nehézségbe ütközne egy Tajvan elleni széleskörű invázió, a csapatok szállítása és az utánpótlás miatt – áll a tajvani védelmi minisztérium által a parlament elé hétfőn beterjesztett jelentésben.

A tajvani hadsereg jól őrzi a kikötőket és a repülőtereket, amelyeket ezért nem lenne könnyű rövid idő alatt elfoglalni – áll a jelentésben, amely egyúttal kiemeli, hogy egy partaszállási kísérlet „rendkívül magas kockázattal bírna”.

A tárca részéről kiemelték, hogy Kínának nehézséget jelentene, hogy szárazföldi erőit viszonylag rövid időn belül a szigetre juttassa, és az utánpótlásról – tehát további katonákról, fegyverekről, valamint egészségügyi felszerelésről – sem tudna gondoskodni.

„Tajvanhoz közel amerikai és japán támaszpontok is találhatók, és a kommunista Kína bármely támadását észrevennék” – emlékeztet továbbá a jelentés, amelynek összeállítói ezért úgy vélik, Kínának egy esetleges offenzíva alkalmával külön kéne olyan csapatokról gondoskodnia, amelyek idegen katonai beavatkozást is ki tudnak védeni.

A 2016-ban elnökké választott Caj Jing-ven hivatalba lépése óta Tajvan növelte a védelmi célokra szánt kiadásait, legutóbb új, korszerű F-16-os vadászbombázókat is hadrendbe állított. A sziget legnagyobb fegyverszállítója az Egyesült Államok, jóllehet Washington hivatalos diplomáciai kapcsolatot nem tart fenn Tajvannal.

Tajpej az elkövetkezendő öt évben elsősorban a haditengerészetet akarja korszerűsíteni.

Mindeközben nem csillapodik a feszültség a sziget és Kína között. Az utóbbi saját részének tekinti az 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvant, amely többször sérelmezte, hogy kínai gépek megsértették légterét. Kína szerint a Tajvan térségében folytatott katonai manőverek célja szuverenitásának megvédése, továbbá a külföldi erők elrettentése. A tajvani kormány ugyanakkor ezeket megfélemlítési kísérletnek minősíti.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com