Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót

Meghiúsítottak egy autós merényletet

Katonák egy csoportjába próbált meg belehajtani autójával egy palesztin férfi kedden Ciszjordániában – közölte az izraeli hadsereg.

 

A sofőr Dzsenin település környékén egy katonai őrhely felé haladt egyre nagyobb sebességgel, de az izraeli védelmi erők tűz alá vették a közeledő járművet – derült ki a tájékoztatásból.A hadsereg szóvivője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a támadót valószínűleg halálosan megsebesítették a lövedékek. Az autó az őrhely közelében egy katonai járműnek ütközött, ennek következtében mindkét jármű kigyulladt. Egyetlen katona sem sérült meg.

Az elmúlt hetekben több Izrael-ellenes támadást hajtottak végre palesztinok Ciszjordániában, az 1967 óta Izrael által megszállt palesztin területen.

Vasárnap az izraeli erők bejelentették, hogy letartóztattak négy palesztint, akiket azzal gyanúsítanak, hogy három nappal korábban egy ciszjordániai település közelében rálőttek egy autóra, megölve egy telepest és megsebesítve két másikat.

Az izraeli határrendőrség szombaton azt közölte, hogy a Ciszjordánia déli részén fekvő Hebronban őrizetbe vett egy 65 éves palesztin nőt, aki késsel megsebesített egy izraeli telepest.

A palesztinok saját államuknak követelik a területeket, a főváros Kelet-Jeruzsálem lenne.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com