Az ukránok harmada számára volt sikeres ez az év

Az derül ki a Rejting szociológiai csoport legfrissebb felméréséből, hogy az ukránok egyharmada elégedett mindazzal, amit ez az év hozott számára, áll az iviche.com hírében. Minden harmadik ukrán állampolgár sikeresnek tartja a leköszönő évet, mivel sikerült megvalósítani a terveik nagyobb részét. Mindössze 13 százalék mondja azt, hogy az idén semmi nem sikerült abból, amit elterveztek….

Részletek

Ukrajnában februárban újabb járványhullám várható

A koronavírus különösen fertőző omikron variásának terjedése miatt Ukrajnában februárban a járvány újabb fellángolására lehet számítani – jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára pénteken. A tisztségviselő kifejtette, hogy az újabb hullám elsősorban attól függ, hány ukrán utazik a januári ünnepek alatt külföldre. Kiemelte, hogy azok 80 százaléka, akiknél kimutatták…

Részletek

Porosenko szerint az irigység kínozza Zelenszkijt

Ukrajna sorrendben ötödik elnöke a saját televíziós csatornájának adott interjúban közölte, hogy Zelenszkij azért indított ellene bűnügyi eljárást, mert irigység kínozza, írja a segodnya.ua. Petro Porosenko elmondta, hogy előre kidolgozott munkaterve van, amelyek részét képezik a külföldi munkalátogatások. Mint közismert politikusnak és Ukrajna volt elnökének kiterjedt nemzetközi kapcsolatai vannak. Ezek révén számos külhoni meghívásnak kell…

Részletek

Telefonon beszélt Putyin és Biden: nincsenek jó hírek

Mintegy ötven percet beszélt telefonon Joe Biden amerikai- és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrán-orosz határon kialakult konfliktusról. Biden sürgette Oroszországot, hogy mielőbb oldja a feszültséget Ukrajnával; további szankciókat is kilátásba helyezett – írja a Napi.hu. Az ukrán-orosz határon kialakult konfliktusról tárgyalt csütörtök este telefonon az amerikai és az orosz elnök. Ez már a második…

Részletek

Luhanszk megyében 800 töltényt találtak egy kijevi lakos autójában

A nagy mennyiségű lőszer egy a kelet-ukrajnai válságövezetben szolgálatot teljesítő katona kocsijából kerültek elő, írja a Korrespondent. A Kijev irányába tartó járművet december 27-én egy rutinellenőrzés során Luhanszk megyében Szvatovo városában, az Egyesített Erők hadműveleti övezetében állították meg a Mirotvorec nevű zászlóalj katonái, a helyi rendvédelmi szervekkel együttműködve. A Renault átvizsgálása során a több mint…

Részletek

Oroszország és Ukrajna is pályázik az olimpiára

Oroszország megerősítette, hogy pályázni kíván a 2036-os nyári olimpia rendezési jogára, és jelenleg keresi a megfelelő házigazda várost. Jelentkeznünk kell 2036-ra, és az országnak egy esélyes jelentkezőt kell kiválasztania – mondta kedden Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes. A pályázó várost az Orosz Olimpiai Bizottság és a sportminisztérium jelöli majd ki, korábban Szentpétervár és Kazany neve merült fel….

Részletek

Mókus tart rettegésben egy egész walesi kisvárost

Hetek óta rettegésben tartja a walesi Buckley kisváros lakóit az a szürke mókus, aki az elmúlt időszakban több családi ház hátsókertjébe is beszökött, és előszeretettel rátámadt az épp kint tevékenykedő ott lakókra is.   A mókus eddig tizennyolcszor támadt rá helyi lakosokra, egészen csúnya sérüléseket okozva ezzel, az egyik öreg nénivel azonban szent a béke…

Részletek

Puskapor szag a Közel-Keleten

Miközben a világ az orosz-ukrán határon eszkalálódó feszültségre koncentrál, a Közel-Keleten is egyre gyúlékonyabb a helyzet. A Népszava írása. „Megdöbbentő módon egyesek nem hajlandók elismerni, hogy Irán célja atomfegyverek kifejlesztése. Tudjuk, Irán azt hangoztatja, hogy urándúsítása az orvosi kutatás fejlesztésére szolgál. Persze, biztos. Ám ha valami olyan, mint egy kacsa, úgy jár, mint egy kacsa,…

Részletek

A legtöbben Uszik győzelmét tartják Ukrajna idei legnagyobb sikerének

Az ország legjelentősebb eredményeiről kérdezték az ukrajnaiak véleményét. Minden harmadik megkérdezett (35%) Olekszandr Uszik ökölvívó Anthony Joshua felett aratott győzelmét tartja az idei év legnagyobb sikerének, közli a Rejting csoport szociológiai kutatásának eredményére hivatkozva. A második helyen az ukrán paralimpikonok tokiói szereplése áll, ahol 98 érmet szereztek. 2021 harmadik legfontosabb győzelmének A Nagy építkezés programot…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com