Moszkva szerint kívülről szított kísérlet zajlik Kazahsztán egységének aláásására

Moszkva szerint a kazahsztáni válság egy olyan kívülről sugalmazott kísérlet, amelynek célja erőszakos módon aláásni az ország biztonságát és integritását – olvasható az orosz külügyminisztérium csütörtökön kiadott közleményében. A dokumentumot azzal kapcsolatban hozták nyilvánosságra, hogy az Oroszország vezette, több volt szovjet köztársaságot tömörítő katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) csütörtökön úgy döntött, Kazahsztánba…

Részletek

Kuleba: Oroszország befolyásolni próbálja az ukrán külpolitikát

Az ukrán külügyminiszter sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Moszkva befolyási övezetekre próbálja felosztani az Európai Uniót és utasításokat ad Ukrajnának, ám minderre nincs joga, írja a dilo.net. Dmitro Kuleba szerint Moszkva próbálja befolyásolni Ukrajna uniós integrációját, és eredménytelenül kísérletezik azzal, hogy irányt szabjon Kijev külpolitikájának. Ezért befolyási övezetekre osztaná az EU-t. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna és…

Részletek

Koronavírus – Az ukrán parlament elnöke ismét megfertőződött

Másodjára is elkapta a koronavírust Ruszlan Sztefancsuk ukrán házelnök, aki ezt maga hozta nyilvánosságra a Facebookon. A parlamenti elnök elmondta, hogy azért végeztetett PCR-tesztet, mert lányának magas láza lett. Szavai szerint egyelőre jól érzi magát. Arra kért mindenkit, hogy tartsa be a maszkviselésre, a távolságtartásra és a kézfertőtlenítésre vonatkozó óvintézkedéseket. Azoktól pedig, akik a közelmúltban…

Részletek

Egy 15 éves fiú segítette világra a testvérét Ukrajnában

Luckban egy 15 éves fiú segédkezett édesanyjának testvére világra jövetelénél. A család 60 kilométerre él a legközelebbi szülőotthontól. Amikor beindult szülés, beültek az autójukba és sietősen elindultak a szülészetre. Csakhogy a család hatodik gyereke túl türelmetlen volt. Már az otthon bejárata előtt voltak, amikor az asszony érezte, nem tud tovább várni és amíg a férje…

Részletek

Megérkezett Kazahsztánba az orosz „felmentő sereg…”

Megérkeztek az orosz csapatok Kazahsztánba, miután az ország elnöke, Kaszim-Zsomart Tokajev külföldi segítséget kért a kormányellenes tüntetések leveréséhez – közölte a Szeretlekmagyarorszag.hu hírportál. A BBC Almatyban tartózkodó újságírója csütörtök este is heves összecsapásokról számolt be. Az ENSZ, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország a tüntetőket és a kazah kormányt is arra szólították fel,…

Részletek

Harmadik napja növekszik a napi fertőzöttek száma Ukrajnában

Ukrajnában harmadik napja mindig több új koronavírusos esetet regisztrálnak, közli az egészségügyi minisztérium. A keddi 4571 és a szerdai 6632 után tegnap már 7 177 pozitív covid tesztet végeztek az országban. A betegek között 364 gyerek és 203 medikus van. A tegnapi 192 halálesettel 97 088-ra emelkedett a végzetes esetek száma. Gyógyultnak 5595 embert nyilvánítottak,…

Részletek

Egy ukrán művészcsoport tagja levizelte a nemzeti hősnek tartott Sztepan Bandera szobrát (videó)

Jelentős botrány bontakozott ki az új év első napjaiban az ukrán sajtóban és a közösségi médiában. Kikerült ugyanis az internetre a provokatív akcióiról is ismert A Jó És A Fény Harcosai művészcsoport egy videója, amelyen a társaság egyik tagja, a 24 éves Natalija Derevjanko levizeli a vitatott megítélésű Sztepan Bandera lembergi szobrának talapzatát. A felvétel…

Részletek

Az ukrán külügy segítséget ígér Kazahsztánban lévő állampolgárainak

Szerdán este ukrajnaiak egy csoportja nem tudott hazajutni a kazahsztáni Alma Atából, mivel a kialakult zavargások miatt leállt a reptér. Az ukrán külügyminisztérium közleményt adott ki, melyben arról biztosítja állampolgárait, hogy a diplomáciai szolgálatok a Kazahsztánban lévő ukrán állampolgárok érdekeinek védelmére összpontosítanak, áttértek a 24 órás munkarendre, jelenleg az ő biztonságuk élvez prioritást, közölte Oleg…

Részletek

A kazah katonák tüzet nyitottak azokra, akik feltételezésük szerint a zavargásokat szítják

Tüzet nyitottak csütörtökön katonák azokra, akik feltételezésük szerint a zavargásokat szítják Almati főterén a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint. A katonák hangosbemondón a tér elhagyására szólítottak fel ezt megelőzően, és figyelmeztették a zavargások résztvevőit, hogy ellenkező esetben tüzet nyitnak. A tájékoztatás szerint a katonák autókat is célba vettek. Szemtanúk elmondták, hogy több hangos robbanást is…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com