Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Menekülni próbáló ukrán embercsempészek ellen indult eljárás

Az igazoltatás elől menekülni próbáló embercsempészek ellen indult eljárás Szegeden, az ügyészség kezdeményezte a gyanúsítottak letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, két ukrán és két román férfit gyanúsítanak az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével.

A megalapozott gyanú szerint két ukrán gyanúsított szombat hajnalban Ruzsa külterületén egy magyar forgalmi rendszámú személygépkocsival közlekedett. Egy honvéd járőr igazoltatni akarta őket, azonban a jelzése ellenére tovább hajtottak, ezért a katona a járműre több lövést is leadott.

Az elkövetők ezután megálltak, majd a járműből átszálltak egy másik gépkocsiba, amellyel román társaik „előfutóként” a közelben tartózkodtak. A nyomozóhatóság rövid időn belül elfogta a négy elkövetőt, akiket előállítottak, majd őrizetbe vettek.
Az embercsempészek járművéből hét, magát szír állampolgárnak valló utas került elő, aki korábban ismeretlenek segítségével illegálisan lépte át a szerb-magyar határt.
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását.
A helyettes szóvivő az MTI érdeklődésére közölte, a nyomozóhatóság vizsgálja az eset körülményeit, és azt, megvalósult-e más bűncselekmény is.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com