Oroszország szerint a NATO-nak Romániát és Bulgáriát is el kéne hagynia

Sőt, a katonai szövetségnek Moszkva szerint az 1997-es határok mögé kellene visszavonulnia. Ez a magyar csatlakozás előtti időpont. Az Oroszország által elvárt biztonsági garanciák között szerepel többek között az is, hogy a NATO-csapatok vonuljanak ki Romániából és Bulgáriából is – közölte az ország külügyminisztériuma pénteken a Reuters híradása szerint. Moszkva jogilag kötelező érvényű garanciákat szeretne…

Részletek

Két hadosztálynyi orosz S-400-as légvédelmi rakéta rendszer tart Fehéroroszország irányába

Az S-400 Triumph légvédelmi rakétarendszereket a Habarovszki területen rakták vasúti kocsikra, és egy fehéroroszországi hadgyakorlat helyszínére szállítják, írta a Korrespondent az orosz Védelmi Minisztérium közleményére hivatkozva. A légvédelmi rendszerek a Keleti Katonai Körzetben állomásozó légierő és légvédelmi erőinek részét képezik, amelyek egy közös Orosz-Fehérorosz hadgyakorlaton vesznek részt. A két hadosztály vasúton és közúton indult egy…

Részletek

António Guterres ENSZ-főtitkár: Rosszabb hely lett a világ

A koronavírus-járvány, az éghajlatváltozás és a világszerte fellángoló válságok miatt a világ ma rosszabb hely, mint öt évvel ezelőtt – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön. A főtitkár az AP hírügynökségnek adott interjújában önmagát közvetítőként és hídépítőként jellemezte, kiemelve, hogy főtitkárként nincs tényleges hatalma, de minden erejével azon van, hogy közvetítsen a konfliktusokban, és egyezségeket…

Részletek

Menesztették a Munkácsi Járási Tanács elnökét

A képviselőtestület pénteki plenáris ülésén a Batykivscsina, a Nép Szolgája, a Za Majbutnye és a Ridne Zakarpattya frakciója titkos szavazáson döntött Mihajlo Labos menesztéséről. A bizalmatlansági indítványt 24 képviselő szavazta meg, 15 képviselő Andrij Baloga csapata és az Ellenzéki Platform az Életért frakció tagjai nem vettek részt a szavazásban. A Mukachevo.net információi szerint ez volt…

Részletek

Februártól kötelező az oltás Ausztriában

Megszavazta az osztrák parlament: februártól kötelező lesz az oltás. Aki nem veszi fel, azt megbüntetik. Európában Ausztria az első olyan ország, amely ezt meglépte – közölte az M1 Híradója. A szokásosnál sűrűbben járőröznek a rendőrök a bevásárlóközpontokban Ausztriában, ahol múlt hét kedden lépett életbe a legújabb járványügyi szigorítás. A zsúfolt helyeken kültéren is maszkot kell…

Részletek

Zelenszkij szerint az oroszok Harkovot akarják megszállni

Ukrajna elnöke a The Wshington Post-nak adott interjúban azt állította, hogy Oroszország az Ukrajna elleni támadás esetén Harkovot akarja majd megszállni, írja a bykvu.com. Volodimir Zelenszkij véleménye szerint az oroszok támadása elsősorban azokra az ukrajnai területekre fog koncentrálódni, ahol többségben orosz nemzetiségű a lakosság, és rokoni szálak fűzik őket Oroszországhoz. Harkov egy ilyen város. Az…

Részletek

Titkos akcióban 47 embercsempészt fogott az olasz rendőrség

Negyvenhét embert tartóztatott le az olasz és a görög rendőrség egy összehangolt akció során, amely illegális embercsempész-hálózatok felszámolására irányult. A gyanúsítottak több száz migránst szállítottak át pénzért, hajóval Albániából a dél-olaszországi Pugliába. Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy a 47-tagú embercsempész banda 25 tagját Albániában, másik huszonkettőt pedig Olaszországban fogták el. A banda Görögországban és…

Részletek

Johnson és Scholz: Oroszország nagy árat fizetne, ha megtámadná Ukrajnát

Boris Johnson brit miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár szerint Oroszországnak nagy árat kellene fizetnie az Ukrajna elleni esetleges katonai agresszióért. A Downing Street tájékoztatása szerint a két vezető telefonos egyeztetést tartott Ukrajnáról, és egyaránt mélységes aggályainak adott kifejezést az ukrajnai helyzet destabilizálására irányuló folytonos orosz akciók miatt. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének beszámolója szerint…

Részletek

Hamis híreket terjesztettek ukrán tisztviselők Oroszország javára

Amerikai szankciókkal sújtottak hivatalban lévő és volt ukrán tisztségviselőket hamis információk terjesztése miatt – számolt be a 168ora.hu. Az Egyesült Államok csütörtökön szankciókkal sújtott hivatalban lévő, illetve volt ukrán tisztségviselőket, akiket azzal vádol, hogy Oroszország megbízásából Ukrajnát destabilizáló tevékenységet végeztek. Az amerikai pénzügyi tárca tájékoztatása szerint a büntetőintézkedésekkel sújtottak listájára felkerült Tarasz Kozak és Oleh…

Részletek

Sürgős tárgyalást tart az amerikai és az orosz külügyminiszter az ukrán válságról

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken Genfben találkozik Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, miután egyre növekszik az aggodalom amiatt, hogy Oroszország megszállja Ukrajnát – írja a BBC-re hivatkozva a Telex. Blinken csütörtökön már figyelmeztette Moszkvát, hogy súlyos következményei lesznek, ha az orosz csapatok átlépik a határt. Oroszország jelenleg százezer katonát állomásoztat az ukrán határon, de tagadja, hogy…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com