Ukrajnában drágulni fognak a kommunális szolgáltatások

A maanimo.com híre szerint biztosra vehető, hogy az energiahordozók magas világpiaci árai felhajtó erővel fognak hatni az ukrajnai közműdíjakra. Az Ukrán Nemzeti Bank honlapján megjelent információ arról tájékoztat, hogy 2022-ben az előre jelzett 5 százaléknál nagyobb – 7,7 százalékos lesz az infláció. Ez azzal jár, hogy nemcsak a termelői szféra önköltségei fognak növekedni, de a…

Részletek

Az Ungvár-Liszicsanszk gyorsvonat vezeti a népszerűségi listát

Az Ukrán Vasúttársaság (Ukzaliznica) ismertette, mely távolsági járatait kedvelik leginkább az ukrán állampolgárok, írja a hvylya.net. A tájékoztató szerint 2021-ben a legtöbben a Liszicsanszk-Ungvár között közlekedő gyorsvonatra váltottak jegyet. Kárpátalja megyeszékhelye irányába, illetve az ellenkező irányba mintegy 900 ezren utaztak ezzel a járattal. Csaknem kétszer annyian, mint az Odessza vagy Kijev irányába közlekedő távolsági járatokon….

Részletek

Németország fegyvereket nem, csak tábori kórházat hajlandó szállítani Ukrajnának

Németország semmiképpen nem szállít fegyvert Ukrajnának most, az Oroszországgal fennálló feszültség idején, de tábori kórházat igen – jelentette ki Christine Lambrecht német védelmi miniszter a Welt am Sonntagnak adott interjúban, amelyet az MTI szemlézett. A miniszter nyilatkozata összhangban van azzal, amit Olaf Scholz német kancellár hangsúlyozott korábban: Berlin konfliktusövezetbe nem szállít gyilkos fegyvert. „Értem a…

Részletek

Román védelmi miniszter: Románia nem vesz részt egy esetleges orosz-ukrán háborúban

Vasile Dincu attól fél, hogy visszatér a kilencvenes évekbeli állapot, amikor országa már nem volt a keleti védelmi tömb tagja, de még a nyugatié sem. Sokan teszik fel a kérdést: Románia is belesodródik egy esetleges orosz-ukrán konfliktusba? – kérdezi cikkében a Főtér, majd Románia védelmi miniszterét idézve meg is adja a választ. Vasile Dîncu szerint…

Részletek

EMA: az omikron ellen emlékeztető oltásra van szükség

Bár a koronavírus omikron változata által okozott fertőzést és enyhe megbetegedést a jelenlegi vakcinák kevésbé tudják megakadályozni, az oltás, különösen az emlékeztető oltás beadása továbbra is jelentős védelmet nyújt a súlyos tünetekkel szemben, és csökkenti a kórházi ápolás szükségességét – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség…

Részletek

Több mint 40 millió hrivnyát utazgatott el tavaly Volodimir Zelenszkij

Az ukrán államfő és kísérete kétszer több pénzt szórt el külföldi utazásokra 2021-ben, mint egy évvel korábban, írja az Ekonomicsna Pravda. A közpénzek felhasználását nyilvántartó spending.gov.ua nevű portál adatai szerint 40,2 millió hrivnyát utazgatott el tavaly Volodimir Zelenszkij, ami majdnem a kétszerese az egy évvel korábbinak. Zelenszkij legborsosabb repülése augusztusban volt, az ukrán elnök amerikai…

Részletek

Több uniós támogatást sürgetnek az EU-tagországok a külső határok megerősítésére

Az európai uniós tagországok egy csoportja pénteken Vilniusban egy közös nyilatkozatban nagyobb anyagi támogatást sürgetett Brüsszeltől az EU külső határainak megvédéséhez. Azonban Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyekért felelős tagja megerősítette a végrehajtó testület elutasító álláspontját. Tizenhat tagállam magas rangú képviselői ellátogattak a litván–fehérorosz határra, amelyre az elmúlt nyár óta jelentős nyomás helyeződik az unióba…

Részletek

A belbiztonsági szolgálat egy év alatt kétezer kibertámadást semlegesített

Közel kétezer állami weboldalak és más stratégiailag fontos infrastruktúra ellen elkövetett kibertámadást előzött meg az ukrán belbiztonsági szolgálat. 80 bűnelkövetőt fogtak el, akik közül 26-ot különböző idejű büntetésre ítéltek. Az illetékeseknek sikerült megelőzniük többek között az Oroszországból érkező információs szabotázst, az ukrán kormányzati források elleni erőteljes kibertámadást, egy hackercsoportot, mely a hálózatokat Egregor vírussal fertőzte…

Részletek

Kína „elkergetett” egy amerikai rombolót a nyersanyagokban gazdag területről

Egy amerikai hadihajót szólított fel távozásra a kínai haditengerészet a Dél-kínai-tengeren Peking csütörtöki bejelentése szerint. A kínai haditengerészet azt közölte, hogy a Benfold nevű rombolót a Hszisa-(Paracel-)szigetek közelében észlelték. A közleményben provokációnak nevezték a mostani incidenst, és felszólították Washingtont, hagyjon fel az ilyen jellegű műveletekkel: Határozottan követeljük, hogy az Egyesült Államok azonnal hagyjon fel az…

Részletek

Közölték, mennyit kell adózni Ukrajnában a gépjárművek után

A hvylya.net tájékoztatója szerint Ukrajnában a gazdasági tárca minden évben közzéteszi azoknak a gépjárműveknek a listáját, amelyek után adót kell fizetni. E szerint 2022-ben új szabályok szerint kell majd gépjárműadót fizetni. Idén bővítették az adókötelesek körét. Az erről szóló 5600 számú törvénytervezetet hamarosan elfogadja parlament. A portál a most még hatályban lévő szabályt is ismerteti,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com