Rezsire és oktatási célokra is felhasználható Zelenszkij ezrese

Az ezer hrivnyát, amelyet a teljes védettséggel rendelkező ukrajnai állampolgároknak ad az állam, hamarosan rezsitörlesztésre is fordítható, de nem mindenki számára. Ez a lehetőség csak a nyugdíjasokat fogja megilletni leghamarább februártól. Az erre a célra költhető ezres átutalásának mechanizmusa egyelőre nem ismert, de valószínű, hogy azt a programban részt vevő bankokon keresztül bonyolítják majd. Sőt,…

Részletek

Emberéleteket követelt a trópusi vihar Afrika dél-keleti részén

Trópusi vihar söpört végig Afrika dél-keleti részén, Mozambikban és Malawiban legalább tizenkét ember életét követelte – közölték szerdán a helyi hatóságok.   Az Ana nevű trópusi vihar okozta károk felmérése azonban még nem zárult le. A mozambiki katasztrófavédelmi hatóság tájékoztatása szerint az utóbbi 24 órában nyolcan életüket vesztették, ötvennégyen megsebesültek és 895 embert kellett evakuálni…

Részletek

Tüntetés a munkácsi városháza előtt

A helyiek tiltakoznak amiatt, hogy január 1-től kétszeresére emeleték a tandíjat a kistérségben működő művészeti iskolákban, írja a Goloskarpat. Év elejétől foglalkozástól függően a szülőknek 420 és 800 hrivnya közötti havi tandíjat kell fizetniük a művészeti iskolákban tanuló gyermekeikért. A demonstrálók szerint a drasztikus emelés alaptalan. Ez a kérdés téma lesz a mai tanácsülésen is….

Részletek

Emelték a gyerektartásdíj minimális összegét

Ukrajnában emelték a gyerektartásdíj minimális összegét. A Legfelső Tanács idevágó törvénytervezetét 299 képviselő szavazta meg. Eszerint tartásdíj összegének meghatározásakor a bíróság figyelembe veszi a tartásdíj kifizetőjének és kedvezményezettjének pénzügyi és családi állapotát, ám a gyerektartásdíj nem lehet kevesebb az adott korú gyerek számára megállapított létminimum felénél. 2022-ben a 6 éven aluliak számára megállapított létminimum: január…

Részletek

Kiderült, honnan érkezhet földgáz Európába egy orosz-ukrán konfliktus esetén

Katarnak az Egyesült Államok segítségére lesz szüksége ahhoz, hogy meggyőzze Doha üzleti partnereit, hogy a katari földgáz egy részét Európába szállítsák, ha az orosz-ukrán konfliktus miatt esetleges fennakadások lépnének fel az Európába irányuló orosz gázszállításban – fejtette ki a tárgyalásokat jól ismerő, neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő a Reuters brit hírügynökségnek.   A kérdést részletesen…

Részletek

Elfogták az öt embert meggyilkolt ukrán katonát

Mint arról rendőrségi hír nyomán beszámol a hromadske.ua elfogták azt a sorkatonát, aki január 27-re virradóan agyonlőtt öt személyt és további öt embert megsebesített.   Az elfogás hírét bejelentő Denisz Monasztirszkij ukrán belügyminiszter közölte, hogy percekkel ezelőtt sikerült elfogni és őrizetbe venni Artem Rjabcsuk sorkatonát, akire a törvény által megengedett legsúlyosabb büntetés vár. A miniszter…

Részletek

Interpol által körözött személyt tartóztattak le Kárpátalján

Január 25-én, kedden az aknaszlatinai határátkelőn őrizetbe vettek egy 42 éves román állampolgárt, aki szerepelt az Interpol nemzetközi körözési listáján. A fiatalember Ukrajnába akart volna hazatérni. A Munkácsi Határőr-parancsnokság sajtószolgálatának közleménye szerint férfi egy Volkswagen márkájú kisbuszban utazott, s okmányai ellenőrzése során jelzett az Interpol adatbázisa. A határőrök azonnal értesítettek a rendőrséget és az Interpol…

Részletek

Egy ukrán sorkatona agyonlőtte öt társát

Agyonlőtte öt társát, öt másikat pedig megsebesített csütörtökön egy ukrán sorkatona a kelet-ukrajnai Dnyipróban – közölte a belügyminisztérium. Hírforrások beszámolója szerint az eset a hajnali órákban történt a Pivdenmas gépgyártó üzem területén. A nemzeti gárdánál sorkatonai szolgálatát töltő 21 éves Artemij Rjabcsuk fegyverkiadás közben ismeretlen okból rálőtt katonatársaira Kalasnyikov gépkarabéllyal, majd a fegyverrel elmenekült. A…

Részletek

Stoltenberg: A NATO elküldte írásbeli válaszát Oroszország biztonsági garanciaigényeire

A NATO elküldte írásbeli válaszát Oroszország biztonsági garanciaigényeire – jelentette be Jens Stoltenberg a testület elnöke szerda esti sajtónyilatkozatában.   Az elnök elmondta: „ismételten felszólítjuk Oroszországot, hogy haladéktalanul csökkentse a feszültséget. A NATO hisz abban, hogy a nézeteltéréseket párbeszéd és diplomácia útján kell megoldani, nem erőszakkal vagy az azzal történő fenyegetéssel.” Mint mondta, Oroszország megszakította…

Részletek

Karanténra küldhetik az ukrán parlamentet

Alig térnek vissza február 1-vel munkahelyükre az ukrán honatyák az utóbbi tíz év leghosszabb téli szünetéről, máris karanténra küldhetik őket. Jaroszlav Zseleznyak képviselő közleménye szerint ennek oka a koronavírussal fertőzöttek magas száma a Rádában. A következő plenáris ülés néhány szavazása után várhatóan február 15-től ismét elvonulnak a képviselők. A kérdésről a frakcióvezetők döntenek. A Nép…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com