Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

Washington terrorellenes kiképző programot indított afrikai országoknak

Az Egyesült Államok vasárnap megkezdte afrikai országok haderői számára létrehozott, éves terrorellenes kiképző programját Elefántcsontparton.

A Flinta (Flintlock) fedőnevű programban nyugat-afrikai országok több mint négyszáz katonája vesz részt, miközben a térségben iszlamisták kiterjedt területeket tartanak ellenőrzésük alatt, a régióban elszaporodtak a puccsok és puccskísérletek, a francia hadsereg pedig kezdi kivonni erőit.

A nyugat-afrikai térségből mindössze Guinea, illetve az iszlamista erőszakhullám által leginkább gyötört Mali és Burkina Faso katonái nem vesznek részt a kiképzésen. Az említett három országban 2020 óta junták vették át a hatalmat.

Az idei év kiképzési programjának középpontjában a különböző hadseregek tevékenységének összehangolása áll a közös ellenséggel, a szélsőségesekkel szemben.

„A Flinta főként az információ megosztására összpontosít. Ha nem tudunk kommunikálni, akkor nem tudunk együttműködni” – hangsúlyozta Jamie Sands admirális, az Egyesült Államok Afrikai Különleges Műveleti Parancsnokságának vezetője a megnyitási ceremónián.

A Szaharától délre található Száhel-övezet kiterjedt térségeit ellenőrzik az Iszlám Állam dzsihadista, vagy al-Kaida nemzetközi terrorhálózatoknak hűséget fogadott iszlamisták. Az erőszakhullámban 2015 óta ezrek vesztették életüket és több mint kétmillióan voltak kénytelenek elmenekülni otthonaikból.

Franciaország katonái 2013 óta állomásoznak a térségben, a terrorszervezetek ellen indított Barkhane hadművelet keretében, amelyhez – a francia erők vezetése alatt – más európai országok katonái is csatlakoztak.

Párizs csütörtökön jelentette be, hogy európai szövetségeseivel együtt befejezi katonai műveleteit Maliban, négy-hat hónapon belül kivonja katonáit az afrikai országból, és a terrorellenes missziójának fókuszpontját Maliból Nigerbe helyezi át.

Diplomaták attól tartanak, hogy a 2400 fős francia kontingens kivonásával az iszlamista erőszak epicentrumának számító Maliból az egész térség biztonsági helyzete felborulhat.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com