Románia félmillió ukrán menekült befogadására készült fel
Románia félmillió ukrán menekült befogadására készült fel
Románia félmillió ukrán menekült befogadására készült fel
Felfüggesztették az oktatást csütörtökön az oroszországi Belgorod megye és a Krím Ukrajnával határos területein, a Vlagyimir Putyin által elrendelt katonai támadás miatt. Oroszország 2014-ben csatolta el a Krímet Ukrajnától, a Kijevben végbement erőszakos politikai fordulat nyomán, a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva. Ennek legitimitását a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismerte el és az annexiót…
Ma hajnalban megtámadta az orosz haderő Ukrajnát, szinte az összes stratégiai fontosságú nagyváros tűz alá került: Több közösségi oldalon is azt lehet olvasni, hogy Odessza mellett orosz tengerészgyalogosok landoltak, miután az orosz haderő ballisztikus rakétákkal teljesen elpusztította az ukrán haditengerészet hajóit. Hivatalos források a partra szállást még nem erősítették meg. Hasonló a helyzet Mariupollal is:…
Ukrajna külügyminisztere kijelentette: „Putyin épp most indított teljes körű inváziót Ukrajnában”. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna „meg fogja védeni magát”, és hogy „a világ meg tudja és meg kell állítania Putyint”. Putyin éppen most indított teljes körű inváziót Ukrajna ellen. A békés ukrán városokban csapások zajlanak. Ez háborús agresszió. Ukrajna megvédi magát és győzni fog. A világ…
Zelenszkij ukrán elnök összehívta a biztonsági tanácsot – hadiállapotot vezetnek be az országban – számolt be róla a TSN ukrán hírportál. Az ukrán légteret már lezárták, több ukrán várost rakétatámadás ért – erről Olekszij Danilov a biztonsági tanács elnöke beszélt. Oroszország teljes körű támadást indított Ukrajna ellen: csütörtökön kora reggel a fővárosból, Kijevből és több…
Izrael támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitását
Putyin katonai műveletet rendelt el a Donyec-medencében
A holland külügyminisztérium elégedett az Oroszország elleni uniós szankciókkal