Csütörtök óta 156 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba

Az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta már 156 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak szombaton 77,3 ezren keltek át a határon – közölték a lengyel határőrség Twitter közösségi honlapján. Beszámolók szerint folytatódnak a lengyel humanitárius és lőszerszállítmányok Ukrajnának. A menekültek a közúti határátkelőkön keresztül érkeznek, de jönnek zsúfolt vonatokkal is. A TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevízió…

Részletek

Az elmúlt három napban több mint 62 ezren léptek be a magyar-ukrán határon Magyarországra

Több mint 62 ezren léptek be csütörtöktől szombat éjfélig a magyar-ukrán határon Magyarországra – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrségi honlapon. Az összesítés szerint jóval többen érkeznek Magyarországra, mint ahányan Ukrajna felé tartanak, a két ország közös határszakaszán csütörtökön 19 978-an, pénteken 19 618-an, szombaton pedig 23 140-en érkeztek az országba. A kilépők…

Részletek

Kijevben a kijárási tilalom idejére leállt a tömegközlekedés

A kijárási tilalom idején Kijevben nem működnek a tömegközlekedési eszközök, közli az unian.ua. A tömegközlekedés szállítóeszközeit az Ukrán Fegyveres Erők használják, közölte Telegram-csatornáján a Kijevi Állami Közigazgatás. A kommunális és magántulajdonban lévő járműveket is a hadsereg szükségleteire bocsátották. Nem járnak a metrók sem, az állomásokat óvóhelynek használják. Kijevben jelenleg nyugodt a helyzet, a fővárost az…

Részletek

Donyeckben 130 ezren maradtak víz nélkül

A szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai Donyeck város egyes kerületeinek vízellátása korlátozott, a település több mint 130 ezer lakosa víz nélkül maradt – számolt be vasárnap közleményében a helyi rendkívüli helyzetek minisztériuma a Telegram-csatornáján. A három víztározóban van ugyan elegendő víz, de Donyeck öt területén átmenetileg korlátozták a vízellátást. A tárca hozzátette, hogy a szakembereknek sikerült…

Részletek

Jónak lenni jó! – Papp Dániel: Rengeteg kárpátaljai menekült van, akinek most segíteni kell

Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére rendkívüli Jónak lenni jó! adománygyűjtő műsort indít a közszolgálati média az orosz-ukrán konfliktus miatt bajbajutottak támogatására. A közmédia valamennyi csatornája hétfőtől naponta jelentkező műsorokban mutatja be a felajánlásokat, amelyekkel szállást és ellátást biztosítanak a háborús övezetből érkező családoknak. Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója azt mondta: ez egy jó lehetőség arra,…

Részletek

San Franciscotól Berlinig háborúellenes tüntetéseket szerveztek a világban

A hétvégén számos nagyvárosban tüntettek az orosz-ukrán háború miatt, Ukrajna oldalán. A világ számos pontján tüntetéseket, virrasztásokat, imagyűléseket tartottak, hogy kifejezzék támogatásukat Ukrajna felé. Berlintől Moszkván át Buenos Airesig, illetve Amerika több pontján is ellepték a városokat az ukrán zászlók. A transzparensek fő motívumai között a „Putyin egy kurva”, a „baszd meg Putyin”, a Hitler…

Részletek

Szlovákia személyigazolvánnyal is beengedi az ukrán állampolgárokat

Szlovákia megnyitotta a határt az útlevéllel nem rendelkező ukránok előtt, elfogadja a személyigazolványokat is. A hírt Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) vezetője közölte. A menekültek a kisbereznai, ungvári és kisszelmenci határátkelőn mehetnek át Szlovákiába. Azokat, akik rendelkeznek útlevéllel, arra kérik, hogy a torlódás elkerülése érdekében válasszanak más határátkelőt.

Részletek

A Csapról ZÁHONYBA induló vonatok menetrendje

Az Ukrajnát elhagyni kívánó állampolgárok több mint 12 órát állnak sorban az átkelőhelyeken, írja a Kiszo.news. Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás első helyettese szerint a vidéken az ukrán–szlovák határon és az Ungvár-Felsőnémeti határátkelőn alakult ki a legnagyobb zűrzavar. Kiemelte, mindennap közlekedik vonat a csapi vasútállomásról a magyarországi Záhonyba. Kevesebb mint 20 perc alatt…

Részletek

Ukrajna eljárást kezdeményezett Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon

Ukrajna eljárást kezdeményezett Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Twitteren. A vádak szerint Vlagyimir Putyin irányításában Moszkva az Ukrajna elleni invázióval megsértette a nemzetközi jogot, és a hadsereg háborús bűncselekményeket követ el offenzíva első percétől kezdve. „Oroszországot felelősségre kell vonni, amiért manipulálta a népirtás fogalmát, hogy igazolja az…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com