A határőrség kéri az Ukrajnából menekülőket, ne a lengyel határátkelőket válasszák

Az Ukrán Állami Határőr Szolgálat azzal a kéréssel fordult az EU-ba menekülő ukrán állampolgárokhoz, hogy ne a lengyelországi határátkelőket válasszák, mert azokon óriási a zsúfoltság, írja a pravda.com.ua. A március 7-én délelőtt napvilágra került felhívásban szó van arról is, hogy az utóbbi egy nap során 16 ezer gépkocsi és 134 000 ukrán állampolgár lépte át…

Részletek

A Pécsi Tudományegyetem fogadja az Ukrajnából menekülő hallgatókat

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) külön jelentkezési felületet nyitott meg azon hallgatók számára, akik az ukrajnai háború elől menekülnek, de szeretnék folytatni tanulmányaikat – közölte az intézmény vasárnap, az MTI-vel. Kiemelték, Magyarország első egyetemén több száz angol és magyar nyelvű képzésen folytathatják tanulmányaikat a menekültek. A jelentkező hallgatók automatikusan mentesülnek a jelentkezési díj megfizetése alól, és…

Részletek

Felnőtt kíséret nélkül, egyedül jutott el Zaporizzsjából Szlovákiába egy 11 éves ukrán kisfiú

Felnőtt kíséret nélkül, egyedül jutott el Zaporizzsjából Szlovákiába egy 11 éves ukrán kisfiú, közölte a szlovák belügyminisztériumra hivatkozva az Ukrinform. “Mindenkit levett a lábáról a mosolyával, rettenthetetlenségével és egy igazi hős elszántságával” – mondták az átkelőnél lévő szlovák önkéntesek. A kisfiú egy nejlonzacskóval, az útlevelével és egy kezére írt telefonszámmal lépte át az ukrán–szlovák határt….

Részletek

Súlyos harcok zajlanak Kijev körül

A CNN értesülései szerint, hétfőn kora reggel heves harcok kezdődtek Kijevtől északra és nyugatra fekvő területeken. Az orosz erők a jelek szerint több területen is támadásba lendültek, hogy az ukrán főváros felé nyomuljanak. „Rendkívüli erővel pusztít az ellenség Buka, Hosztomel, Vorzel, Irpin településeken. Szándékosan civileket gyilkolnak” – mondta Vitalij Klicsko kijevi polgármester. „Mindent megteszünk a…

Részletek

Zelenszkij titkos anyagokat kap az orosz erőkről

Az Egyesült Államok és Németország is minden erejével igyekszik segíteni Ukrajnámnak, hogy olyan információkhoz jussanak, amikkel megerősíthetik a védelmüket. Ez már a modernkor háborúja, ahol messze más eszközök állnak rendelkezésre, mint például a második világháború idején. A műholdas rendszerek világát éljük, amik lehetővé teszik, hogy akár a civilek is rendszeres tájékoztatást kapjanak az orosz erők…

Részletek

Határinfó: Tiszaújlaknál, Asztélynál és Ungvárnál várakoznak a legtöbben

Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás első helyettese rendszeresen tájékoztat az aktuális határhelyzetről. Hétfőn, március 7-én délelőtt 11 órai adatok szerint az alábbi a helyzet: Harangláb – ​​0 autó, 0 gyalogos; Mezőkaszony – 0 autó, 0 gyalogos; Asztély – 40 autó, 0 gyalogos; Tiszaújlak – 40 autó, 0 gyalogos; Nevetlenfalu – 0 teherautó, 0…

Részletek

Tizenhárom kulturális szervezet fogott össze segítségnyújtásra

Tizenhárom, a kultúra területén tevékenykedő hazai nonprofit és szakmai-érdekvédelmi szervezet megállapodott, hogy az ukrajnai menekültek hatékony segítése érdekében erősíteni kell az intézmények együttműködését a már gyakorlott karitatív szervezetekkel – tájékoztatta a Magyar Teátrumi Társaság Titkársága az MTI-t vasárnap. A megfogalmazottak szerint a kulturális szféra segítségére a háború lezárása után is szükség lesz, ám a jelenlegi…

Részletek

Ukrajna azzal vádolja Oroszországot, hogy megpróbálja manipulálni a világ vezetőit

Oroszország megpróbálja manipulálni Emmanuel Macron francia elnököt és más nyugati vezetőket azzal, hogy azt követeli, az Ukrajnába vezető humanitárius folyosók Oroszországon vagy Fehéroroszországon keresztül vezessenek – mondta egy magas rangú ukrán tisztviselő hétfőn. Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes közölte: Ukrajna felszólítja Oroszországot, hétfő reggeltől járuljon hozzá a tűzszünethez, hogy az ukránok inkább a nyugat-ukrajnai Lviv felé menekülhessenek….

Részletek

Elindult a béketárgyalásra az ukrán küldöttség

A pravda.com.ua híre szerint már úton van Fehéroroszországba az ukrán delegáció, hogy részt vegyen az ukrán-orosz béketárgyalás újabb fordulóján. Az ukrán diplomaták indulásáról David Arahamija az ukrán küldöttség tagja informálta a médiát. Elmondása szerint a béketárgyalás újabb fordulójára ma, március 7-én kijevi idő szerint 15 órai kezdettel fog sor kerülni. Közölte azt is, hogy már…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com