Találkozót kért a magyar kormánytól az ukrán nagykövet Ferenc pápa és Danyilov információi miatt

Ljubov Nepoppal, Ukrajna magyarországi nagykövete az Azonnalinak adott interjút, ahol elárulta, pontosan miért is akar találkozni a kormánnyal – írja a 444. Ferenc pápa szerint azt mondta neki Orbán Viktor, hogy május 9-én véget ér az orosz-ukrán háború, erről Nepop azt mondta, hogy reggel olvasták a hírt az ukránok is, ezért kérte a találkozót. „Tudjuk,…

Részletek

Hatalmas a káosz az ukrajnai vasúti közlekedésben

A keddi orosz rakétatámadások következtében 44 személyvonat késik Ukrajnában – közölte szerdán reggel az állami vasúttársaság, az Ukrzaliznicja. Az elmúlt nap során hat vasútállomást ért rakétatámadás a nyugati és középső országrészben. Mint arról korábban beszámoltunk Kárpátalján, a volóci vasútállomás villanytelepét érte rakétatámadás. A hivatalos közlés szerint van olyan vonat, amely már több mint 9 órát…

Részletek

A járművek elvámolásáról hadiállapot idején

„»Ukrajnában eltörölték a járművek vámkezelésére kivetett adókat« – olvashattuk április elején a sajtóban. Kérem, fejtse ki, hogyan működik ez a törvény a gyakorlatban, hiszen például férfiak el sem hagyhatják az országot, tehát gépjárművet sem tudnak behozni az országba. Ráadásul olyan hírek is felröppentek, miszerint az adókat a háború után be kell majd fizetni.” – Előrebocsátanám,…

Részletek

Román miniszterelnök-helyettes a fegyverszállításról: A saját állampolgáraink biztonsága a legfontosabb

Sorin Grindeanu román miniszterelnök-helyettes szerint az Ukrajnával több mint 600 kilométeres közös határszakasszal rendelkező Romániának elsősorban a saját állampolgárainak biztonságát kell szem előtt tartania, ezért nem szabad elhamarkodottan dönteni a fegyverszállításról, meg kell várni a védelmi tárca szakértőinek helyzetértékelését. Románia teljes mértékben szolidaritást vállal az Oroszország által megtámadott Ukrajnával, ám ettől még nem kell fejetlenül…

Részletek

Mutatjuk, hol csapódott be a rakéta Kárpátalján

Tűz keletkezett és mintegy 500 méteres körzetben betörtek az ablakok a kárpátaljai Volóc közelében, amikor kedd este – a háború során először – rakétatámadás érte a térséget. Mutatjuk, hol csapódott be a rakéta. A kedd esti rakétatámadás egy taranszformátortelepet ért a volóci vasútállomás közelében. A robbanás következtében tűz keletkezett. A hivatalos közlemény szerint a robbanás…

Részletek

Szakértő: hónapokig is eltarthat az üzemanyagválság

Ukrajnában a következő két-három hónapban tapasztalható lesz a kőolajtermékek hiánya, ennyi idő szükséges ugyanis a bürokratikus követelmények teljesítésére – fejtette ki véleményét Dmitro Ljouskin, a Prime Group alapítója és vezérigazgatója. Elmondása szerint most Ukrajnában körülbelül 500 üres üzemanyagszállító teherautó áll rendelkezésre. „Ukrajna nem indítja ki azokat. Ennek számos oka van: többségében hiányzik a környezetvédelmi tanúsítvány,…

Részletek

Brüsszelnek nincs információja arról, hogy bármely európai ország rubelben fizetne az orosz gázért

Az Európai Bizottságnak nincs információja arról, hogy bármelyik európai uniós tagország vagy magáncég rubelben fizetne az orosz gázért vagy hajlandó lenne erre – közölte hétfőn Kadri Simson, az energiaügyekért felelős uniós biztos. Az EU-tagállamok energiaügyi minisztereinek rendkívüli tanácskozására érkezve Simson elmondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelete, miszerint április 1-jétől a külföldi vevőknek rubellel kell fizetniük…

Részletek

Egy ukrán ellentámadás kiszorította az oroszokat Harkivból

Egy jelentős ukrán ellentámadás kiszorította az orosz erőket Harkiv városából – számolt be a The Guardian a legfrissebb hírszerzési jelentések alapján. A Harkiv körüli ellentámadások megteremthetik a feltételeket egy szélesebb körű hadművelethez, amelynek célja az oroszok kiszorítása a város körüli állásaik nagy részéből.

Részletek

Lelőtt ukrán vadászgépet fosztottak ki Zsitomir megyében

Rendőrségi tájékoztató nyomán írja a tsn.ua, hogy Zsitomir megyében helyi „hazafiak” kifosztottak egy lezuhant ukrán vadászgépet. Az információ szerint az ukrán légierő MIG-29 gépe az orosz megszállókkal folytatott légi ütközetben kapott végzetes találatot. A pilóta katapultálhatott volna, de inkább élete feláldozásával kivezette a lakott terület felől a zuhanó gépet, amely egy erdő közelében csapódott a…

Részletek

Élelmiszerellátást biztosító tervet fogadott el az ukrán kormány

A growhow.in.ua híre szerint az ukrán kormány kidolgozott és elfogadott egy komplex tervcsomagot az élelmiszerhiány megelőzésére a hadiállapot közepette. A tervezet több irányelvet tartalmaz. Ennek része például az élelmiszerellátás egészének állandó felügyelete, az ukrajnai élelmiszergyártók állami támogatása, az árak feletti állami felügyelet és egyebek. A kormány terve értelmében a szaktárcák, az állami statisztikai hivatal a…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com