Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél

Négy erdészt állítanak bíróság elé Kárpátalján illegális fakivágás miatt

A Mokrai Állami Erdőgazdaság négy dolgozójának kell felelnie a bíróság előtt, akiket hivatali visszaéléssel, illegális fakitermeléssel és közokirat-hamisítással vádolnak.

Az erdészek 13 tehervagonnyi 5,3 millió hrivnya értékű fa kivágásában játszottak közre. A Kárpátaljai Megyei Ügyészség sajtószolgálata megjegyzi, hogy az elmúlt évek alatt most először kerül rá sor, hogy erdészeti dolgozók szervezett csoportját vonják felelősségre.
A nyomozati anyagból kiderült, hogy a vádlott erdész dolgozta ki az illegális fakitermelés menetét annak utólagos értékesítésével. Az illegális tevékenységbe beosztott munkatársait is bevonta, a segéderdészt, az erdészmestert és az erdészeti növényvezető mérnököt. Tevékenységük leplezése érdekében a hivatalos fakitermelői telephelyek közelében hajtották végre a fakivágást. A hatósági iratokban azonban azt írták, hogy az ellenőrzések során nem találtak illegális fakitermelést.
A négy gyanúsítottat a BTK. több cikkelyébe ütköző bűncselekmény elkövetésével vádolják.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com