Átlépte a hatmilliót a háború miatt Ukrajnát elhagyók száma

Meghaladta a hatmilliót azoknak a száma, akik elmenekültek Ukrajnából az orosz invázió elől. Ez Európa legsúlyosabb menekültválsága a második világháború vége óta – közölte az ENSZ menekültügyi szervezete. A február 24-én indult orosz invázió nyomán tömegével hagyták el otthonaikat az emberek, közülük több mint 8 millióan az országon belül. Az ENSZ adatai szerint szerdáig 6,03…

Részletek

A háború miatt sok ukrán maradhat jövedelem nélkül

Mint arról beszámol a hvylya.net a háborús állapotok miatt az ukrajnai dolgozók egy része maradhat jövedelem nélkül. Az okokról szólva közli a portál, hogy az orosz offenzíva következtében számos ukrán vállalat volt kénytelen leállni. A veszteglést elsősorban az okozta, hogy a vállalatok elveszítették a szervezési és műszaki feltételeiket, ám a leállásoknak bármi más indítéka is…

Részletek

Rakétatalálat érte a katonai infrastruktúrát Lvivben

Rakéta talált el kora reggel néhány katonai infrastruktúrát a nyugat-ukrajnai Lviv régiójában, mondta Lviv kormányzója. „Nincs információnk halottakról vagy sebesültekről”, tette hozzá Telegramon közzétett bejegyzésében Maxim Kozitsky. „A pusztítás mértékének felmérése folyamatban van” – mondta. Halottak és sebesültek nincsenek, közölte Maxim Kozickij, a Lviv Megyei Katonai Közigazgatás vezetője. A kormányzó hozzátette, a rakétákat az ellenség…

Részletek

Ukrajna nyerte a 2022-es Euróvíziós Dalfesztivált

Ahogy arra a legtöbb ítész és fogadóiroda is számított, 2022-ben Torinóban az ukrán Kalush Orchestra lett az egyik legrégebbi európai zenei tehetségkutató-verseny győztese, maga mögé utasítva a briteket és a spanyolokat – számolt be vasárnap a The Guardian. A zenekar az eredmény kihirdetése után megköszönte mindenkinek a szavazatokat és azt, hogy támogatták a háború sújtotta országot….

Részletek

Ukrajnának többé nem testvérei az oroszok és a fehéroroszok

Ukrajnában igyekeznek elbontani minden olyan emlékjelet, amely a három keleti szláv nép rokonságát jelképezi. A dilo.net.ua híre szerint Csernyihiv megyében hozzáláttak a „három nővér” elnevezésű emlékmű komplexum elbontásához. A monumentális alkotás az orosz, a fehérorosz és az ukrán nép testvériségét és megbonthatatlannak hitt barátságát volt hivatott jelképezni. A Szenkivci település határában lévő komplexumot a megyei…

Részletek

Közel tízezer ukrajnai gyerek tanul Szlovákiában

Körülbelül tízezer ukrajnai gyerek tanul szlovákiai iskolákban. A legtöbb 9700 feletti a Pozsonyi járásban, a legkevesebb 578, a Bestercebányai járásban. Egyenként 800 fővel nőtt a szlovák iskolák tanulóinak száma, átlagosan 600-700 ukrán gyerek tanul itt. 230 ukrán állampolgár tanít szlovákiai oktatási intézményekben, közülük 177-en a háború miatt kényszerültek otthonuk elhagyására. Az oktatási minisztérium hivatalos honlapján…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com