Orosz alku: ehhez a feltételhez kötnék az ukrán tengeri kikötők blokádjának feloldását

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy csak akkor lehet szó az ukrán fekete-tengeri kikötők megnyitásáról, ha az Oroszország elleni nyugati szankciók feloldását is fontolóra veszik – jelentette az Interfax hírügynökség. A nyilatkozatot azután tették közzé, hogy az ENSZ élelmezési vezetője, David Beasley arra kérte Putyint, hogy azonnali hatállyal nyissa meg a lezárt ukrán tengeri kikötőket, hiszen…

Részletek

Az ukrán légvédelem lelőtt egy Lemberg megyére kilőtt szárnyas rakétát

Lemberg megye területét célzó orosz cirkálórakéta lelövését jelentette pénteken Makszim Kozickij, a régió katonai kormányzója a Telegramon, adta hírül az UNIAN hírügynökség. A szűkszavú közlemény szerint az ukrán légvédelem a Kárpátaljával szomszédos megye légterében hatástalanította az orosz rakétát. A kormányzó feltevése szerint egy szárnyas rakétát lőttek le. A megye területén csütörtökön reggel 8 órától pénteken…

Részletek

Sojgu: 1908-an adták meg magukat a mariupoli acélműből

Eddig 1908-an adták meg magukat a körülzárt mariupoli Azovsztal acélműből – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az általa irányított tárca vezetői kollégiumának pénteki tanácskozásán. „Az Azovsztal üzem blokádja folytatódik. Az ukrán nacionalisták által ott fogva tartott civileket már evakuálták a gyárból. Százhetvenhét embert menekítettek ki, köztük 85 nőt és 47 gyermeket. Mindannyian szakképzett…

Részletek

A Belügyminisztérium felszólította a hadkiegészítő parancsnokságokat, hogy hagyjanak fel a tömeges behívóosztással

Ukrajnában többen is panaszkodnak, miszerint a hadkiegészítő parancsnokságok tömegesen osztják a behívókat tapasztalatlan és motiválatlan férfiaknak, ami csak ront a helyzeten. A Belügyminisztériumnál úgy vélik, a mozgósításnak minőségesnek kell lennie, s nem a mennyiség számít – tudatta a karpat.in.ua. A helyzetről Viktor Andrusziv belügyminiszteri tanácsos nyilatkozott a 24 kanalnak. A szakértő hangsúlyozta, Ukrajnának van elegendő…

Részletek

„Oroszországot arra kényszerítik, hogy bevesse a taktikai atomfegyvereit”

A háború kitörése óta az orosz köztévé meglehetősen nagy formában van, ami a folyamatos fenyegetőzést illeti. Az orosz állami televízióban pedig most ismételten az atomfegyverekről beszéltek, szerintük ugyanis Vlagyimir Putyin kénytelen lesz bevetni Oroszország taktikai atomfegyvereit, ha Finnországban és Svédországban NATO-bázis létesül – idézte az LBC News. Egyelőre még nem nevezhető biztosnak, hogy a finnek…

Részletek

Lengyelországban tömegesen bocsátják el az ukrán munkavállalókat

A meta.ua beszámolója szerint a lengyelországi vállalatoktól elkezdték elbocsátani az ukránokat. A portál értesülése szerint egyre nagyobb számban teszik utcára az ukrán munkásokat, elsősorban a nehéziparban foglalkoztatott férfiakat. A Gremi Personal munkaközvetítő ügynökség információja szerint a tömeges elbocsátások az ukrajnai háború miatt történnek. Az Oroszország elleni szankciók ugyanis károsan érintenek számos olyan európai és lengyel…

Részletek

Az Egyesült Államok hajóelhárító rakétákkal fegyverzi fel Ukrajnát

Amerikai tisztviselők fontolgatják, hogy korszerű hajóelhárító rakétákkal fegyverzik fel az ukrán hadsereget – írja a Reuters hírügynökség. A lap a Biden-kormányzat tisztviselőire hivatkozva azt állítja, hogy a Fehér Ház felajánlhatná Kijevnek a Boeing Harpoon és Naval Strike rakétákat, amelyekkel célba vehetné az orosz Fekete Flottát, amely jelenleg ukrán kikötőket blokád alá vesz. Brit védelmi tisztviselők…

Részletek

Ukrajnában van elegendő hús, tej és tojás

A háború miatt 10-15 százalékkal visszaesett ugyan a mezőgazdaság némely ágazata, így az állattartás is, ám élelmiszerhiánytól nem kell tartani, írja az agrárpolitikai és élelmezési tárcavezető első helyettesére hivatkozva az agrotrend.com.ua. Tarasz Viszockij szerint az állattartás és a húsipar Ukrajnában mindig annyi felesleget termelt, hogy a belső szükséglet kielégítése mellett a portékáiból külföldre is jutott….

Részletek

Románia és Portugália közötti védelmi együttműködésről írtak alá megállapodást

A portugál-román védelmi együttműködés kiterjesztéséről és elmélyítéséről írt alá megállapodást csütörtökön Bukarestben a két ország védelmi minisztere António Costa portugál és Nicolae Ciuca román kormányfő jelenlétében. A két miniszterelnök megerősítette: az Ukrajna elleni orosz agresszió idején Portugália és Románia együttműködik a NATO védelmi és elrettentő képességének megerősítésén a keleti szárnyon, és mindkét ország támogatja Finnország…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com