Lesújtó elemzés került ki az orosz fegyveres erők állapotáról

Az orosz haderő az elmúlt napokban komoly harctéri sikereket ért el Kelet-Ukrajnában, az Institute for the Study of War szerint viszont közel sem lehet arról beszélni, hogy összeszedte volna magát az orosz haderő, sőt, valójában egyre inkább súlyos problémákkal küzdenek és Donyec-megyében hamarosan elakadhat az offenzíva.

Az amerikai katonai-stratégiai thinktank elemzői úgy látják, hogy bár az orosz haderő offenzívája haladgat Kelet-Ukrajnában, ez igencsak lassan és súlyos veszteségek mellett történik.

Az ISW szerint az oroszok most Szeverodonyeck elfoglalása után Liszicsanszkot vonják majd ellenőrzésük alá, ezután pedig deklarálják, hogy „felszabadították” Luhanszk megyét, majd Donyec megyében folytatják támadásukat.

Összességében az ISW úgy látja, hogy az orosz haderő olyan súlyos veszteségeket szenvedett Luhanszkban, hogy nem lesz elég erejük ahhoz, hogy Donyecben érdemi sikereket érjenek el, ahol a terepviszonyok is korlátozzák majd az offenzívát.

Az amerikai elemzők szerint az orosz morállal továbbra is súlyos gondok vannak, különösen a szakadár sorkatonák körében.

„Az orosz mozgósítás nagyon valószínű, hogy nem fog érdemi harcászati képességeket generálni, hanem inkább tovább rontja az eleve alacsony morált és a gyenge fegyelmet az orosz és proxi csapatok körében”

– írják az ISW elemzői.

Az amerikai elemzők szerint a szakadár alakulatok Herszon térségében most is ellátmányozási problémákkal küzdenek, illetve olyan embereket is besoroztak, akiket egészségügyi helyzetük miatt fel kellett volna menteni a katonai szolgálat alól. Hozzáteszik: a kényszersorozott szakadár alakulatok körében általános probléma a részegeskedés és a teljes szervezetlenség.

Az ISW szerint viszont az orosz reguláris erőkben is gond van a morállal: azoknak az katonáknak 30-40%-a, akiket eltávra küldenek Ukrajnából, nem akar soha visszamenni.

Az elemzők arra is kitérnek, hogy a megszállt ukrán területeken az oroszok nehézkesen tudják kialakítani az általuk preferált új politikai és gazdasági rendszert, a partizánakciók pedig folyamatosan az orosz katonai objektumok ellen.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com