Sosem fogjuk magára hagyni Ukrajnát és a több, mint 30 éve végzett ottani munkánkat sem hagyjuk abba – jelentette ki Alexander Soros, az apja, Soros György üzletember által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) igazgatóhelyettese pénteken közzétett Twitter-üzenetében.
Alexander Soros az üzenethez képet is csatolt, amelyen Soros Györggyel és az OSF ukrajnai igazgatójával, Olekszandr Suskóval látható.
Május végén Soros György a davosi Világgazdasági fórumon azt mondta, Oroszország ukrajnai inváziója a harmadik világháború kezdete lehet, ezért a szabad világ megőrzésének legjobb útja a Nyugat számára, ha vereséget mér Vlagyimir Putyin orosz elnök erőire.
“A legjobb és talán egyedüli módja civilizációnk megőrzésének, ha minél előbb legyőzzük Putyint. Ez a lényeg” – hangoztatta akkor Soros György.
Az OSF ukrajnai irodáját 1990-ben hozták létre, nem sokkal az előtt, hogy Ukrajna – 1991 augusztusában – kikiáltotta függetlenségét a Szovjetuniótól.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek