Ukrajna öt hónap alatt közel 380 milliárdnyi hitelt vett fel

Az ukrán Pénzügyminisztérium honlapján csütörtökön közzétett adatatok szerint 2022 öt hónapja alatt az állami költségvetés általános alapjába felvett állami hitelek 376,6 milliárd hrivnyát tettek ki, írta a Korrespondent.

Államkötvények kibocsájtásából 225,5 milliárd hrivnya folyt be az állami költségvetés finanszírozására, ebből 17,7 milliárd hrivnya devizában (356,4 millió dollár és 233,7 millió euró). 200,2 milliárd hrivnyát hozott a konyhára a háborús kötvények kibocsátása, ebből 120 milliárd hrivnya a Nemzeti Bank általi felvásárlás révén. Külső forrásból 151,1 milliárd hrivnya érkezett a büdzsébe. Általánosságban elmondható, hogy májusban 101,3 milliárd hrivnya érkezett be az állami költségvetés általános alapjába. Májusban az általános költségvetési alap tényleges hiánya 113,4 milliárd hrivnya volt, az év elejétől pedig 270,8 milliárd hrivnya.

A Pénzügyminisztérium jelentése szerint 2022. januárja-májusa között a költségvetési kiadások 783,6 milliárd hrivnyát tettek ki, ebből 740 milliárd az általános alapból.

„Az Orosz Föderációval vívott háború kezdete óta az állami költségvetés katonai célokra irányult, ezért a kiadások kiemelt finanszírozása az idei évben az ország védelmi képességének növelését és a szükséges szociális kiadásokat célozza meg, amelyek a megélhetést biztosítják a lakosság számára” – áll a jelentésben.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com