Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Washington újabb 400 milliós katonai segélyt ad Ukrajnának

Az Egyesült Államok újabb, 400 millió dollár katonai segélyt ad Ukrajnának területvédelmének és tárgyalási pozíciójának erősítésére – olvasható a washingtoni külügyminisztérium pénteken kiadott közleményében.

Antony Blinken külügyminiszter közleménye szerint az elnöktől kapott felhatalmazás alapján 2021 augusztusa óta a huszonötödik katonai adománycsomag lehívására adott engedélyt. Az újabb 400 millió dollár (170 milliárd forint) értékű szállítmányban fegyverzet, lőszerek és egyéb felszerelések vannak.

Az Egyesült Államok által nyújtott légvédelmi, nagy hatótávolságú és precíziós tüzérségi fegyverekből álló csomagot nagy körültekintéssel úgy állították össze, hogy a legjobban szolgálják az ukrán erőket a hadszíntéren, és hogy előre tudjanak törni Herszontól Harkivig – olvasható a dokumentumban, amely kiemeli: az Egyesült Államok „folytatja Ukrajna támogatását annak érdekben, hogy képes legyen megvédeni magát, és a lehető legerősebb pozíciót tudja elfoglalni a tárgyalásokon, amikor annak eljön az ideje”.

A külügyminisztérium azt is közölte, hogy az újabb, 400 millió dolláros szállítmánnyal a Biden-kormány – 2021. januári – hivatalba lépése óta Ukrajna összesen mintegy 19,3 milliárd dollár (8000 milliárd forint) amerikai katonai támogatásban részesült.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com