Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Elküldi orosz dolgozóit a Hyundai

Az ukrajnai háború előtt a dél-koreai Hyundai Oroszország egyik legnagyobb autógyártójának számított. A vállalat márciusban leállította a termelést az országban a fegyveres konfliktus miatt – a dolgozók eddig munka nélkül, de a cég kötelékében voltak, azonban most elkezdte elküldeni őket a gyártó – írja az autopro.

A Hyundai orosz egységének közleményében az áll, hogy a termelés március óta áll, ezért a cég megkezdte a szentpétervári gyár működésének optimalizálását – ez azt jelenti, hogy a dolgozókat sorra elküldik. Arról nem írtak, hogy hány embert küldenek el a mintegy 2600 embert foglalkoztató üzemből, melynek éves kapacitása békeidőben körülbelül 200 ezer autó volt.

A dél-koreai sajtó októberben arról számolt be, hogy a Hyundai a lehetőségeit vizsgálja az oroszországi tevékenységeivel kapcsolatban, beleértve a gyártóüzem eladását is.

Mint ismert, a legtöbb nyugati autógyár Oroszországban tétlenül áll a szankciók és az alkatrészellátás hiánya miatt. Egyes autógyártók orosz tulajdonosokhoz adták át üzemeiket, míg a kínai cégek megpróbálják a piaci rést betölteni.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com