A női táska története a kezdetektől napjainkig

A női táska tipikusan az a kiegészítő, amely nem újkeletű, hiszen már évezredek óta használjuk őket. Már a civilizáció kezdeti szakaszaiban is nagy szerepe volt a kisebb zsákoknak, amit mind a hölgyek, mind az urak szívesen használtak. Akkoriban ugyanis a ruhákon még nem voltak zsebek, így a szükséges apróságokat valahogyan magukkal kellett vinni. Ebben a cikkben beszámolunk a női táska történetéről, egészen a kezdetektől a mai divatos darabokig. 

 

A női táskák korábban

 

A Borgo.hu táskáinak és hátizsákjainak elődjei a 16. század végén jelentek meg. Ekkor jelentek meg a zsebek, majd tűntek el az erszények, így már csak a hölgyek viseltek hasonló kellékeket. Később, a 17-18. században a szoknya alatt rejtegették ezeket a kiegészítőket. 

 

A klasszicizmusban azonban már előtérbe került a női divat, így az elegáns ruhák alá már nem kellett elrejteni az apró táskákat. Ekkor jelent meg az első női táska, amit a tulajdonosa kezdetben láncon viselt. A fordulat az ipari forradalomban jött el, amikor egyre több gyártási folyamatot találtak ki, így elkészülhettek az első igazi táskák. 

 

Ekkor már ugye az utazás is egyre gyakoribb lett, így a gyártók gondoltak azokra is, akik hajóval vagy vonattal igyekeztek eljutni egyik helyről a másikra. Ennek hatására elkészültek az első nagyobb méretű bőröndök is.

 

A világmárkák kollekciói

 

Ahogy a divat alakult az 1900-as években, úgy terjedtek el a kiegészítők is. A művészetek előtérbe kerültek, ez hatással volt arra, hogy a női táskákat egyre szélesebb választékban lehetett elérni. Nem volt olyan alkalom, amikorra nem lehetett külön modellt találni. Ehhez hozzátartozott a márkaépítés, amely lényeges tényezője volt az újdonságok piacra dobása. 

 

Napjainkban a legismertebbek a nagyobb nevek mellett az átlagember számára is elérhető Guess, Tommy Hilfiger, valamint a nőies stílust képviselő Tamaris. Ezek olyan árkategóriában készültek, amik bárki számára elérhetőek. Akik tehát sokszor viselnek csinos kiegészítőket, időről időre változtatnának a stílusukon, azoknak kiváló választás egy elegáns női táska.

 

Nélkülözhetetlen eleme a sikkes megjelenésnek

 

A divat folyamatosan változik, amivel a nők mindig igyekeznek lépést tartani. Az viszont tény, hogy a márkák már-már hónapról hónapra figyelik a trendeket, és ezek alapján készítenek újdonságokat. Ennek hatására bárki könnyen rálelhet arra a darabra, amely megoldást jelent a következő eseményen, találkozón, alkalmi rendezvényen. 

 

Egy jó táska mindig nélkülözhetetlen eleme a tökéletes outfitnek. Egy fekete, egy fehér, esetleg egy bézs típus kétségkívül alapdarabja lesz a gardróbnak, de egy hátizsák vagy egy övtáska sem jön majd rosszul a kirándulások során. 

 

Ha tehát felfrissítenéd a megjelenésedet, akkor nyugodtan nézz szét a napjainkban kapható női kollekciók között! A hatalmas választékban biztosan találsz magadnak tökéletes méretet és kivitelt. 

 


Református

Népszerű tartalom

Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com