Novák Katalin: „Ne tovább!” – Putyin átlépte a Rubicont

A mielőbbi fegyvernyugvást nevezte célnak Ukrajnában Novák Katalin egy olasz napilapban kedden megjelent interjúban. A köztársasági elnök Magyarország európai uniós tagságáról azt mondta a Corriere della Serának, az ország a vállalt kötelezettségeket eddig is betartotta, ezután is betartja. Novák Katalin kedden és szerdán Rómában tárgyal Sergio Mattarella olasz államfő meghívására. A köztársasági elnök az ukrajnai háború…

Részletek

A Lemberg megyei katonai főbiztos szerint törvényes az utcán átnyújtott behívó

Olekszandr Tiscsenko Lemberg megye katonai főbiztosa kifejtette, hogy a sorozócédulák utcán és más nyilvános helyeken történő kézbesítése nem mond ellent Ukrajna törvényeinek. Erről a Facebookon írt. A katonai komisszár megjegyezte, hogy a hadkötelesek elhanyagolják a jogszabályokban előírt feladataikat, nem érkeznek meg időben a toborzóközpontba. És ezért a katonai biztosok kénytelenek az utcán és más nyilvános…

Részletek

Ukrajna golyóálló mentőautókat kapott Izraeltől

Izrael golyóálló mentőautókat adott át Ukrajnának. Erről az RBC-Ukraina számolt be az izraeli védelmi minisztérium honlapjára hivatkozva. „Az izraeli védelmi minisztérium 3 golyóálló egészségügyi járművet adott át az ukrán mentőknek” – áll a közleményben. A speciális járműveket az izraeli „Plasan Re’em” cég szerelte fel a szükséges életmentő felszerelésekkel. Monitorokkal, defibrillátorokkal és oxigénrendszerekel látta el a…

Részletek

Négy ukrajnai áramszolgáltató kapott bírságot

Az Energetikai és Kommunális Szolgáltatások Állami Szabályozásáért Felelő Nemzeti Bizottság négy megyei áramszolgáltatót bírságolt meg, amiért helytelenül tájékoztatták a fogyasztókat az áramkimaradások ütemezéséről. Kosztyantin Uscsapovszkij, a Bizottság vezetője a Vikna tévéműsorban kifejtette, hogy a vállalati ellenőrzések kizárólag fogyasztói panaszok alapján zajlanak, melyek során számos hiányosságot fedeztek fel, s kiderült, több szolgáltató nem tesz eleget a…

Részletek

Nagy mennyiségű kábítószer került elő egy kárpátaljai házkutatás során

Az Ungvári járási rendőrség munkatársai egy bejelentés alapján házkutatást tartottak az Ungvári járás egyik településén. Egy 38 éves, büntetett előéletű téglási lakos otthonában nagy mennyiségű, felhasználásra kész marihuánát találtak, amelyet a gyanúsított 15 műanyag zacskóban és 51 üvegben tárolt. A lefoglalt kábítószer súlya nagyjából fél kilogramm. A nyomozók minden tárgyi bizonyítékot begyűjtöttek és szakértői elemzésre…

Részletek

Egy dollárért árul fejlett drónokat egy amerikai cég Ukrajnának

Egy amerikai fegyvergyártó cég felajánlotta, hogy jelképes összegért (egy dollár) átad az ukrán kormánynak két Reaper MQ–9 drónt, hogy segítsen az országnak megvédeni magát, miközben felkészül a várható orosz offenzívára. Az ördög persze a részletekben rejlik: az üzlet értelmében Kijevnek körülbelül 10 millió dollárt kellene költenie a repülőgépek előkészítésére és Ukrajnába szállítására, valamint évente körülbelül…

Részletek

Mától változik az ukrajnai katonák bére

2023. február 1-től Ukrajnában változik a katonák bérezése. A katonák egy része kevesebb, másik részük nagyobb kifizetéseket fog kapni. Az eddigi havi 30 000 hrivnya kiegészítő kifizetést törlik azon katonák esetében, akik a harci övezeten kívül, messze a hátországban teljesítenek szolgálatot, jelentette a Honvédelmi Minisztériumnak. Havi 100 000 hrivnya bérezést azoknak a védőknek fognak fizetni,…

Részletek

Budanov: Ukrajnának nyárig vissza kell szereznie a Krímet

Az ukrán elhárítás főnöke a Washington Post-nak adott interjúban jelentette ki, hogy Ukrajna mindent megtesz azért, hogy még idén nyáron visszafoglalja a Krímet, írja az rbc.ua. Kirilo Budanov szerint az oroszok nem annyira idióták, hogy a Krím védelme érdekében atomfegyvert vessenek be. Ennek emlegetésével csupán meg akarják félemlíteni az ukránokat, bár mint megjegyezte Putyintól bármire…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com