Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Emmanuel Macron csak az idejét vesztegeti azzal, hogy párbeszédet akar indítani Oroszországgal írja a 24.hu.
Az ukrán elnök a Corriere della Sera című olasz lapnak adott interjújában reagált a francia elnök azon felvetésére, hogy Moszkvát legyőzni és nem megsemmisíteni kell, az ukrajnai háborút pedig párbeszéd útján kell rendezni.
A két vezető vasárnap telefonon beszélt egymással.
Haszontalan párbeszéd lesz. Macron az idejét vesztegeti. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem lehet megváltoztatni az oroszok hozzáállását
– mondta Zelenszkij.
Macron pénteken még sürgette az EU-tagállamokat, hogy gyorsítsák a fegyverszállításokat, valamint arról beszélt, nem lehet Putyint tárgyalóasztalhoz ültetni a háborúval összefüggésben.
A francia elnök ellentmondásos nyilatkozatai miatt több kritikát is kapott NATO-tagállamoktól.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek