Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden visszavont egy 2012-es rendeletet, amely elismerte Moldova szuverenitását a „Dnyeszteren túli terület” jövőjének rendezésében.
A 11 éve kiadott dekrétum Moszkva külpolitikáját körvonalazta, és arra kötelezte az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal akkor még szorosabb kapcsolatokat ápoló Oroszországot, hogy az érintett régió különleges státuszának meghatározásakor „a Moldovai Köztársaság szuverenitásának, területi integritásának és semleges státuszának tiszteletben tartása alapján” találja meg a kérdés megoldásának módját.
A Kreml honlapján közzétett – Putyin által kedden bejelentett lépésekhez sorolható – hatálytalanító rendelkezés szerint a döntést „Oroszország nemzeti érdekeinek biztosítása érdekében, a nemzetközi kapcsolatokban végbemenő mélyreható változásokkal összefüggésben hozták meg”.
Alexandru Flenchea, a Dnyeszter menti övezet ellenőrző bizottságának moldovai elnöke szerint a visszavonás csupán az érintett régióra vonatkozik és nem jelenti azt, hogy Putyin Moldova szuverenitásának a kérdését is érvénytelenítené.
A Moldova és Oroszország között fennálló politikai alapegyezmény előírja országaink területi integritásának kölcsönös tiszteletben tartását
– fogalmazott az elnök a Publika televíziónak.
A moldovai külügyminisztérium közölte, hogy „gondosan tanulmányozza” a dokumentumot.
Oroszország és Moldova viszonya feszültté vált
A Kreml szerint a moldovai vezetés oroszellenes hisztériát kelt, ezért Oroszország viszonya roppant feszültté vált a Románia és Ukrajna közé ékelődött országgal, amely Dorin Recean személyében a múlt héten nyugatbarát, az EU-csatlakozás mellett kiálló miniszterelnököt választott.
Moldova erős amerikai és európai uniós támogatással regnáló elnöke, Maia Sandu két hete azzal vádolta meg Oroszországot, hogy diverzánsokkal karöltve akarja megbuktatni a kormányt és destabilizálni igyekszik az országot, annak érdekében, hogy ezáltal meggátolják tervezett csatlakozását az Európai Unióhoz. Moszkva teljesen alaptalannak minősítette a vádakat.
A Szovjetunió felbomlása után az önállósodó Moldovától elszakadt keskeny földsávon, a szakadár „Dnyeszter Menti Köztársaság” területén jelenleg mintegy 1700 békefenntartó feladatokat ellátó orosz katona állomásozik. A területen 1991 és 1994 között harcok dúltak, a békefenntartókat 1992. július 29-én vezényelték a régióba, nyolc nappal az orosz és a moldovai elnök által aláírt válságrendezési megállapodás után – számolt be az MTI.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek