Sánchez spanyol kormányfő is felszállt a Kijevet feltétel nélkül támogatók vonatára

Egy éven belül másodszor látogat Kijevbe Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, hogy kormánya és a spanyol nép feltétel nélküli támogatásáról biztosítsa Volodimir Zelenszkij elnököt – számolt be az RTVE spanyol közszolgálati televízió nyomán a hirado.hu. „Egy évvel a háború kezdete után visszatérek Kijevbe. Ukrajna népe mellett fogunk állni, amíg a béke vissza nem tér Európába” –…

Részletek

Berlusconi oroszbarátsága lerombolhat mindent, amit Meloni felépített

„Úgy hiszem, Berlusconi házát még sosem bombázták le, és harckocsik sem gördültek még be a kertjébe” – ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mondta kedden Olaszország korábbi kormányfőjéről. Berlusconi korábban többször is kiállt már Putyin mellett, néhány napja pedig már arról beszélt, ha most is ő lenne a miniszterelnök, biztos nem találkozna az ukrán elnökkel, mert…

Részletek

Kárpátalján is megjelent a Kraken

A koronavírus-betegség Omicron XBB.1.5 törzsének, más néven Kraken változatát Szumi, Ternopil, Odessza megyében és Kárpátalján észlelték. Az Ukrán Közegészségügyi Központ referencialaboratóriuma a szekvenálási eredmények alapján Ukrajna négy régiójában megerősítette a Kraken megjelenését, közölte Irina Demcsisina, a Központ HIV/AIDS, vírusos és különösen veszélyes fertőzések diagnosztikai referencia-laboratóriumának vezetője. A Közegészségügyi Központ megjegyzi, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus minden…

Részletek

A legfőbb ügyész a háborús veszteségekről beszélt

Több mint 81 000 polgári objektum semmisült meg vagy sérült meg jelentősen, köztük 62 229 lakóépület, 2 309 oktatási és nevelési, valamint 462 egészségügyi intézmény. A háború évében az oroszok több mint 81 ezer polgári objektumot semmisítettek meg Ukrajnában, és célirányosan semmisítették az energetikai infrastruktúrát. Ezt Andrij Kosztin ukrán főügyész jelentette be sajtótájékoztatóján – jelenti…

Részletek

Kitünteti Zelenszkijt a portugál államfő

A Szabadságrend kitüntetést adományozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek Marcelo Rebelo de Sousa portugál köztársasági elnök, aki a lehető leghamarabb Kijevbe akar utazni, hogy személyesen adhassa át az elismerést ukrán kollégájának – ezt maga az államfő jelentette be az index.hu szerint. Személyesen szándékozom átadni, amikor Ukrajnába utazom. Ezt tettem mások esetében is, akiket a Szabadságrenddel tüntettem…

Részletek

A katonáskodás elől menekülnek az ukrán férfiak

Hadköteles ukrán férfiak semmi pénzt nem sajnálnak azért, hogy megmeneküljenek a frontszolgálatot és a biztos halált jelentő katonáskodás elől. Kárpátalján naponta fognak el a határőrök ilyen menekülő férfiakat írja az ua-reporter. Szerdán az ukrán-román és az ukrán-magyar határon fogtak el katonaszökevényeket. A román határszakaszon két harmincas éveiben járó férfi próbálkozott. A csernyihivi és ternopili lakosok…

Részletek

Ukrán kormányzó: Az orosz erők Kupjanszk térségét lőtték, emberek rekedtek a romok alatt

Az orosz erők tüzet nyitottak csütörtökön a Harkiv megyei Kupjanszk térségére, eltaláltak egy adminisztrációs épületet, emberek rekedtek a romok alatt – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója a Telegramon. Az előzetes adatok szerint az orosz csapatok Sz-300-as légvédelmi rakétákat lőttek ki. A kormányzó közölte, hogy az eltalált hivatali épület mellett egy ember megsérült, és legalább…

Részletek

Megduplázták bevételüket az ukrán bankok januárban

A bankszektor 2023 első hónapjában 39 milliárd hrivnya bevételt ért el pénzügyi szolgáltatásokból, több mint kétszeresét az előző évi 14,7 milliárd hrivnyának – olvasható az ukrán jegybank honlapján közzétett jelentésben, számolt be a Korrespondent. A jelentés szerint a fizetőképes bankok 14,7 milliárd hrivnya nettó nyereségre tettek szert januárban. Ez 2,1-szer több, mint az előző év…

Részletek

Sean Penn szerint Orbán csak Putyint ismételgeti

A filmszínész-rendező dokumentumfilmet forgatott Zelenszkijről és az ukrajnai háborúról. Interjút adott a Népszavának Sean Penn Oscar-díjas amerikai színész, aki korábban a saját aranyszobrát Volodimir Zelenszkijnél helyezte el a háború végéig. A beszélgetésben úgy fogalmazott: „Ukrajnában annak az amerikainak éreztem magam, aki egyszer tisztában volt azzal, mi a hazafiasság, de már elfelejtette, mint majdnem mindenki más is.”…

Részletek

Az ENSZ főtitkára szerint Oroszország inváziója a kollektív lelkiismeret megsértése volt

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára elítélte Oroszország invázióját az orosz-ukrán háború kitörésének egy éves évfordulója előtt, szerinte a kollektív lelkiismeret és a nemzetközi jog megsértése volt az, hogy Oroszország tavaly februárban megtámadta Ukrajnát, írja a BBC nyomán a telex.hu. Az ENSZ-közgyűlésén egy Ukrajna és szövetségesei által támogatott indítványt vitattak meg, amely Oroszország azonnali és feltétel…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com