„Fehér Angyalok” segítik a frontzónában rekedt idős embereket Ukrajnában

Az Euronews beszámolója szerint az egykor népes városnak mára már csak maroknyi lakosa maradt, őket is az úgynevezett Fehér Angyalok segítik, az ukrán rendőrség egységei, amelyek a frontzóna településeit járják. Okszana Pokmus, egy krasznogorivkai asszony úgy nyilatkozott, azért nem hagyták még el a helyet, mert kitartanak szülővárosuk mellett, hiszen egész életük munkája fekszik az ott lévő otthonaikban. Úgy vannak vele,…

Részletek

Háromszázöt jelölt van az idei Nobel-békedíjra, köztük Zelenszkij is

Összesen 305 jelöltje van az idei Nobel-békedíjnak – jelentette be szerdán Oslóban a Norvég Nobel Bizottság, amely a neveket azonban nem tette közzé. A jelöltek – akiknek a száma alatta marad a 2016. évi 376-os rekordnak – 212 magánszemély és 93 szervezet között oszlanak meg. A jelölési határidő február 1-én járt le. Az oslói székhelyű…

Részletek

Klicsko szerint már közel az áttörés Ukrajnában

„Azt kívánom, hogy a háború még az idén véget érjen. De ahogy a sportban, a politikában vagy a gazdaságban, úgy a háborúban is kitartásra van szükség. Akiben van kitartás, aki nem adja fel, az végül győzni fog” – jelentette ki Kijev polgármestere, korábbi profi ökölvívó világbajnok a német közszolgálati ZDF televízió politikai talkshow-jában. Klicsko hozzátette:…

Részletek

Laibach koncert Kijevben

A Laibach fellép Kijevben, az első nagy külföldi zenekarként ad koncertet a háború kitörése óta. A világhírű szlovén zenekar azt ígéri, hogy , és „visszaviszi” az Eurovíziót Ukrajnába. A koncert bevételét jótékonysági célokra fordítja a támadás alatt álló országban. Egészen különleges koncertről tett bejelentés a Laibach: a világhírű szlovén zenekar 2023. március 31-én fellép Kijevben…

Részletek

NATO: Ukrajnának joga van visszaszerezni a területeit

A szövetség elismeri Ukrajna jogát az orosz agresszióval szembeni védekezéshez. A Bukaresti Kilencek (B9) csoportjának tagjai ragaszkodnak a NATO jelenlétének további erősítéséhez a szövetség keleti szárnyán – áll a közép- és kelet-európai NATO-tagállamok szerdai varsói csúcstalálkozóján elfogadott nyilatkozatban. A lengyel elnöki hivatal honlapján közzétett dokumentum Oroszországot nevezi meg az észak-atlanti közösséget érő „legkomolyabb és közvetlen” fenyegetésnek. A csúcstalálkozó résztvevői…

Részletek

Különbíróság létrehozását kérte az ENSZ-ben az ukrán elnök felesége

Különbíróság felállítását kérte szerdán az ENSZ-ben videoüzenetében Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége annak érdekében, hogy az ukrajnai orosz invázióhoz hasonló „agresszió” ne ismétlődhessék meg. „Úgy vélem, mindannyian egyetértenek abban, hogy bármilyen országról vagy állampolgárságról legyen szó, az embernek joga van ahhoz, hogy ne öljék meg a saját házában” – mondta Olena Zelenszka az ukrajnai emberi…

Részletek

Vizsgálják az osztrák pénzintézet oroszországi működését

Az Egyesült Államok szankciós hatósága vizsgálatot indított a Raiffeisen Bank Oroszországban folytatott üzleti tevékenységéről. Az osztrák hitelező fontos szerepet játszik az orosz gazdaságban. A pénzintézet a Reuters kérdésére elismerte, hogy januárban megkeresést kapott az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának ellenőrzési hivatalától, az OFAC-tól, hogy „tisztázza a Raiffeisen Bank International által működtetett fizetési üzletágat, illetve a kapcsolódó folyamatokat az…

Részletek

Kuleba jogi úton szabadítaná meg Putyint vagyonától

Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere úgy véli, hogy az ukrajnai háború miatt legálisan, jogi úton kell vadászni Putyin és környezete vagyonára. Ezt egy exkluzív interjúban az Ukrinform hágai tudósítójának. „Még mindig sok ember van körülötte, akik közvetlenül bűnrészesek a bűncselekményekben. Általánosságban úgy gondolom, hogy mindegyiküket legálisan le kell vadászni, rájuk és rokonaik vagyonára. Nem élhetnek kényelemben,…

Részletek

Megvannak a bucsai mészárosok

Ukrán főügyész: a bucsai háborús bűnökben vétkes orosz katonákat azonosítottak. Az ukrán rendfenntartók már 91 orosz katonát azonosítottak, akik bűncselekményekben vettek részt a kijevi régióban található Bucsa városában – közölte Andrij Kosztyin ukrán főügyész szerdán, amerikai kongresszusi képviselőkkel a helyszínen tett látogatása alkalmával. Kosztyin szavai szerint folyamatban van az összes érintett bíróság elé állítása. Azt…

Részletek

Kigyulladt egy ukrán cigarettacsempész autója a 4-es főúton

A motortérben elrejtett csempészett cigaretta miatt gyulladhatott ki egy ukrán férfi autója a 4-es főúton – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési igazgatóságának főosztályvezetője szerdán az MTI-vel. Dávid Zoltán a közleményében azt írta, a pénzügyőrök közúti ellenőrzés közben vettek észre egy, az út szélén álló, lángoló autót, segítettek a sofőrnek, majd tűzoltót, rendőrt és…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com