Titokban Ukrajnába utazott egy amerikai miniszter

Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter pénteken tett előre be nem jelentett látogatást Ukrajnában – írja az Infostart.hu. Ez volt a második útja az országba, miután Oroszország valamivel több mint egy évvel ezelőtt megszállta Ukrajnát. Az utazást biztonsági okokból nem jelentették be – mondta egy minisztériumi tisztviselő a CNN-nek. Garlandot az ukrán főügyész hívta meg Lvivbe,…

Részletek

Hídvető harckocsikat kapnak az ukránok

Először kap az ukrán hadsereg hídvető harckocsikat az amerikaiaktól. A speciális járművek elsősorban támadáshoz hasznosak – adta hírül a Hvg.hu. Az Egyesült Államok frissen bejelentett, 400 millió dolláros csomagjának legfontosabb elemei a tüzérségi és légvédelmi lőszerek, illetve rakéták. Szerepel viszont a listán a hídvető harckocsi is, de az nem, hogy ezekből mennyit adnak át. A…

Részletek

Aláírták a megállapodást, elszámoltatnák Oroszországot

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke legutóbbi videóüzenetében bejelentette, hogy megállapodást írtak alá a Hágában felállítandó Agressziós Bűnüldözési Nemzetközi Központ létrehozásáról – írja az Index. Szerinte Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója „kimondhatatlan szenvedéseket” okozott, és a Nyugatnak mindent meg kell tennie azért, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsa. Von der Leyen hozzátette, hogy szemtanúja…

Részletek

Már a nyáron megkezdheti munkáját a nemzetközi agressziók kivizsgálásával foglalkozó központ

A tervek szerint már a nyáron megkezdheti munkáját a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja Kijevben, az ukrajnai háborús során elkövetett bűncselekmények elszámoltathatósága érdekében Együtt az igazságért címmel rendezett konferencián szombaton. Nyitóbeszédében Didier Reynders közölte, várakozásai szerint a kijevi konferencia résztvevői aláírják az…

Részletek

Egy orosz oligarcha szerint Vlagyimir Putyin egyre nagyobb bajban van

Egy milliárdos szerint bajban van Oroszország gazdasága, ami ellentétes Vlagyimir Putyin elnök múlt heti értékelésével. Putyin ugyanis dicsérte az ország gazdaságának ellenálló képességét a nyugati szankciókkal szemben – számolt be az Index. „Már jövőre elfogy Oroszország pénze, külföldi befektetőkre lesz szükségünk” – mondta Oleg Gyeripaszka orosz oligarcha egy szibériai gazdasági konferencián csütörtökön. A kormány becslése…

Részletek

Az oroszok és a fehéroroszok továbbra sem térhetnek vissza a tornasportba

A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) meghosszabbította az orosz és fehérorosz sportolók és tisztségviselők eltiltását az égisze alatt zajló eseményekről. A FIG végrehajtó bizottsága lausanne-i ülésén határozott korábbi döntése érvényének fenntartásáról. Az insidethegames.biz beszámolója szerint az indoklásban az szerepel, hogy „sajnálatos módon az ukrajnai konfliktus, amely több mint egy éve kezdődött, még mindig tart”. A FIG…

Részletek

Zelenszkij szerint 70 ezer háborús bűncselekményt követtek el Ukrajnában

Ukrajna legfelsőbb ügyésze szerint az ország a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) irodájának megnyitása felé halad, mivel Kijev különleges bíróságot kíván létrehozni a háborúért felelős orosz tisztviselők felelősségre vonására – írta az Index. Az ICC jelenleg az ukrajnai háborúban elkövetett esetleges háborús és emberiesség ellenes bűncselekményeket vizsgálja, de nincs felhatalmazása az agresszió tágabb értelemben vett bűncselekményének üldözésére….

Részletek

Ukrajnában 12 év börtönre ítéltek egy orosz katonát

12 év börtönbüntetésre ítéltek egy orosz pilótát, miután bűnösnek találták egy harkivi rádió- és tévéállomás felrobbantásért – közölték az ukrán hatóságok, adta hírül a Telex. Az orosz katona, Makszim Krishtop még tavaly mért csapást az állomásra. Azután fogták el, hogy az ukrán nemzeti gárda lelőtte a gépét. A jelentés szerint a katona nyolc FAB-500-as bombával…

Részletek

Ukrán fegyveres erők: Bahmut továbbra is Ukrajna ellenőrzése alatt áll

Oroszország nem vette át az irányítást a Bahmut városa felett – közölte szombaton az ukrán fegyveres erők szóvivője a CNN-el, számolt be a Telex. „Bahmutban inkább a város szélén zajlanak a harcok, a várost az ukrán védelmi erők irányítják” – mondta Szerhij Cserevatyi, a fegyveres erők keleti csoportjának szóvivője. Állítása szerint az ukrán katonák ellenőrzött,…

Részletek

Tízre nőtt a zaporizzsjai lakóházat ért orosz támadás áldozatainak száma

Tízre nőtt zaporizzsjai lakóházat ért orosz támadás áldozatainak száma. Az épületet csütörtökön érte orosz rakétatámadás, de még péntek este is a romok közt kutattak a hatóságok – írja a Telex. Ahogy péntek este a Telex helyszínen tartózkodó kollégái is beszámoltak, egy rakétatámadás helyszínén egy féléves gyerek holtestét is keresték a romok között. A pénteki esti…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com