Az Azov-parancsnokság megsemmisítéséről számolt be az orosz katonai szóvivő

Megsemmisítették az orosz erők az ukrán Azov alakulat parancsnoki állását a Zaporizzsja megyei Marijivka falu közelében – közölte ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve. A tábornok az elmúlt egy nap alatt felszámolt ukrán katonai objektumok és haditechnikai eszközök között sorolt fel két további vezetéspontot, egy drónirányító és egy…

Részletek

Fontos lépés az ukrajnai háborús bűnök felderítésének ügyében

Az Ukrajnában feltételezetten elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott közös nyomozócsoportban (JIT) részt vevő államok úgy határoztak: módosítják az illetékes nemzeti hatóságok közötti együttműködést rögzítő megállapodást, hogy lehetővé tegyék a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozását – közölte az Eurojust. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust…

Részletek

Törökország a fekete-tengeri gabonaexportról szóló megállapodás megújításán dolgozik

Törökország célja, hogy meghosszabbítsák a márciusban lejáró, az ukrán gabona fekete-tengeri exportjáról szóló megállapodást. Oroszország már jelezte, hogy elégedetlen az alku egyes elemeivel – számolt be a Világgazdaság. Ankara keményen dolgozik azon, hogy meghosszabbítsa az ENSZ által támogatott kezdeményezést, amely lehetővé tette Ukrajna számára, hogy gabonát exportáljon az Oroszország által blokád alá vett kikötőkből –…

Részletek

Putyin kiadta a parancsot: bevetették a legpusztítóbb fegyvert Ukrajnában – videó

Szakértői vizsgálatok megállapították, hogy Oroszország másfél tonnás precíziós siklóbombát vetett be egy kelet-ukrajnai csapás végrehajtásakor. Az UPAB-1500B-re keresztelt halálosztót most először használták az Ukrajnában dúló háborúban az oroszok – számol be róla a Defense Express, írja az Origo.hu. Az ukrán portál szerint a UPAB-1500B névre keresztelt siklóbombák „súlyos fenyegetést” jelentenek Ukrajna számára. Mint fogalmaztak, az…

Részletek

Kifogyhatnak a lőszerből az ukránok, Európától várják a segítséget

Az Egyesült Államok önmagában nem tud elegendő lőszert gyártani ahhoz, hogy fedezze az ukrán hadsereg szükségleteit. Az amerikai kormányzat ezért várja, hogy Európa a többszörösére növelje a saját gyártási kapacitását. Korábban a Financial Times írt arról, hogy fogyóban van a muníció (elsősorban a tüzérségi lőszer) az ukránok oldalán. A CNN nemrég videóriportot készített az amerikai…

Részletek

Ukrán katonai szóvivő: az orosz erők nem foglalták el Bahmutot

 Oroszország nem vette át az ellenőrzést a donyecki régióban lévő Bahmut felett, és ukrán csapatokat sem vonnak ki onnan tömegesen – jelentette ki Szerhij Cservatij, az ukrán keleti erők szóvivője a CNN amerikai hírtévének adott nyilatkozatában, amelyből az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál idézett a hétvégén. „A harcok inkább Bahmut környékén folynak, magát a várost az…

Részletek

Az USA ukrán pilóták tudását teszteli, hogy mennyi időbe telne a kiképzésük F-16-osokra

Az Egyesült Államok ukrán pilóták tudását teszteli, hogy meghatározzák, mennyi időbe telne kiképezni őket F-16-os vadászgépek vezetésére, írja a CNN, számolt be a Telex. Két ukrán pilóta jelenleg az arizonai Tucsonban egy katonai bázison van, ahol repülésszimulátorokon tesztelik képességeiket. Bár egyelőre nincs jele annak, hogy kiképzés folyna, a lépés arra utal, az Egyesült Államok nyitva…

Részletek

Kiderült, mi kell ahhoz, hogy Putyint haditörvényszék elé állítsák

Az ENSZ általános közgyűlésének támogatására is szükség van ahhoz, hogy fel lehessen állítani egy nemzetközi haditörvényszéket, amelyen Vlagyimir Putyint is felelősségre vonhatnák – írja az Index. Az UNIAN szerint a hágai Nemzetközi Bíróság egyik bírája, Stephen Rap beszélt erről egy interjúban. Mint mondta: a magas rangú orosz tisztviselőket (például a védelmi minisztert, vagy az orosz…

Részletek

Medvegyev: Ha a fritzek harckocsigyárat építenek Ukrajnában, tűzijátékkal fogjuk megünnepelni!

Az egykori orosz miniszterelnök szerint mindössze a kijevi rezsim „primitív trollkodásáról” van szó – írja a Mandiner. Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a Telegramon reagált arra a hírre, hogy a német Rheinmetall hadiipari cég harckocsi gyártó üzemet telepítene Ukrajnában. „Ha a fritzek úgy döntenek, hogy tényleg építenek egy ilyen gyárat – bár ők…

Részletek

Észt miniszterelnök: Nem érdemes alábecsülnünk Oroszország erejét

Kaja Kallas szerint Putyinnak hatalmas hadsereg áll rendelkezésére, és nem számolják az emberéleteket – írja a Mandiner. Kis mérete ellenére Észtország Ukrajna egyik legbőkezűbb eszközadományozójává és NATO-EU-partnerévé vált. Mivel az orosz-ukrán háború vége nem látszik, észt szakértők, törvényhozók és tisztviselők szerint a NATO-szövetségeseiknek hosszú harcra kell felkészülniük – olvasható a Newsweek cikkében. A portál egy…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com