ENSZ: nyolcezer fölött a civil áldozatok száma Ukrajnában

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint legalább 8173 halálos áldozatot és 13 620 sérültet hozott az orosz–ukrán háború az eltelt több mint egy évben, írja az ENSZ Emberi Jogi Hivatala, adta hírül a Korrespondent hírportál.

A hétfőn nyilvánosságra hozott friss statisztika szerint ez év februárjában 138-an haltak meg és 451-en sebesültek meg.

„A legtöbb civil áldozatot robbanófegyverek használata okozta, beleértve a nehéztüzérségi lövedékeket, rakétarendszereket, rakétákat és légicsapásokat” – írja a közleményében a nemzetközi szervezet.

A vonatkozó ENSZ-jelentés azt valószínűsíti, hogy a valós szám ennél magasabb, mert a fegyveres konfliktus késleltetheti a halálesetekről szóló jelentéseket.
„Ez vonatkozik például a Donyeck megyei Mariupol, valamint a Luhanszk megyei Liszicsanszk, Popaszna és Szeverodoneck településekre, ahol a jelentések szerint számos civil vesztette életét vagy szerzett sérülést a harcok közben ” – olvasható a jelentésben.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com