Ukrajna újabb katonai segítséget kap Litvániától

Litvánia újabb katonai támogatást készít elő Ukrajnának – jelentette be hétfőn Arvidas Anushauskas litván védelmi miniszter, számolt be a Korrespondent.

A tárcavezető kiemelte, hogy Kijev eddig már 409 millió euró értékben kapott katonai támogatást Vilniustól. Anushauskas ezt azután közölte, hogy találkozott Olekszandr Pavljuk altábornaggyal, a védelmi miniszter első helyettesével, aki azért érkezett Litvániába, hogy megossza a félkatonai alakulatok hadseregbe integrálásának tapasztalatait.

„Az Ukrajnában levont tanulságok segítenek bennünket a katonai képességeink céltudatos fejlesztésében. Minden lehetséges módon kiállunk Ukrajna támogatása mellett, ezért újabb katonai támogatást készítünk elő ” – mondta a litván védelmi minisztérium vezetője.

Vilnius első sorban ukrán katonák kiképzését vállalat magára Litvániában és nemzetközi képzési programok keretében. Ilyen a brit kormány által elindított program, amely az Interflex hadművelet nevet viseli. A litvánok idén 1600 ukrán katona kiképzését tervezik. Emellett Litvánia az északi országokkal együttműködve aknamentesítési tanfolyam kidolgozásán dolgozik.


Református

Népszerű tartalom

Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com