Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél
Csak duma az orosz békülékenység: csak teljes ukrán megadással jöhet el a béke?
Újabb haladékot kaptak a korlátozottan alkalmas hadkötelesek

Ukrajnában az oroszbarát pártok számára meg akarják tiltani a választásokon való részvételt

A Legfelső Tanácsban beregisztráltak egy törvénytervezetet, amely ideiglenesen megtiltaná az oroszbarát pártok tagjai számára az állami irányításban való részvételt.

Erről az RBC-Ukraina számolt be a dokumentum magyarázó megjegyzésére hivatkozva.

A törvényjavaslat kezdeményezői meg akarják fosztani az Ukrajnában betiltott pártok – köztük az Ellenzéki Platform – Az Életért, a Sarij Pártja és az Ellenzéki Blokk – tagjait attól, hogy parlamenti képviselővé, helyi tanácsi képviselővé vagy települési és városi polgármesterekké választhassák őket. A felsoroltakra vonatkozó korlátozást a tervek szerint az ukrajnai hadiállapot megszűnését vagy megszüntetését követő 10 évre vezetnék be.

„E törvény célja a nemzetbiztonság biztosítása azáltal, hogy ideiglenesen korlátozza az egyének részvételét az állam irányításában azáltal, hogy korlátozza a megválasztáshoz való jogot arra az időtartamra, amely lehetővé teszi Ukrajna újjáépítését az orosz csapatok Ukrajna határairól való kiűzése után, valamint az Ukrajna szuverenitását és területi integritását fenyegető információs és egyéb fenyegetések leküzdésére szolgáló rendszer létrehozását” – hangsúlyozza a dokumentum.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com