Bármilyen meghökkentő volt a szlovák védelmi miniszter, Jaroslav Nad hétfői kijelentése, mely szerint Magyarországon is folyik ukrán katonák kiképzése, nem volt légből kapott.
Megkeresésünkre ugyanis a Honvédelmi Minisztérium elismerte, hogy részt vesz „katonai egészségügyi szakemberek kiképzésben”, közli a 24.hu.
„Magyarország álláspontja nem változott: a béke pártján állunk, és nem támogatunk semmilyen olyan lépést, ami a háború eszkalációjához vezet – ezért nem küldünk sem fegyvert, sem katonákat Ukrajnába. Mindazonáltal szomszédos országként, Magyarország története legnagyobb humanitárius akciója keretében segíti a bajbajutottakat és a segítségre szorultakat, ennek jegyében segítettünk sebesült ukrán katonák kórházi ellátásában, a Magyar Honvédség pedig szintén humanitárius célból vesz részt ukrán katonai egészségügyi szakemberek kiképzésében is” – írta a 24.hu-nak a Honvédelmi Minisztériumnak.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek