Az oroszok akkor sem tudnak mélyen behatolni Ukrajnába, ha elfoglalják Bahmutot

A washingtoni székhelyű Institute for the Study of War (ISW) legfrissebb jelentésében közölte, hogy az orosz hadsereg Bahmut megszállása esetén sem tudja elérni azt, hogy mélyen be tudjon vonulni Ukrajna területére.

Az ISW elemzői szerint az oroszoknál hiányoznak a gépesített dandárok, illetve a taktikai rohamcsapatok nem fognak tudni megbirkózni a különböző manőverekkel.

Az orosz csapatok aligha tudnak többet elérni kisebb taktikai győzelemnél

– áll a jelentésben.

Azt is értékelték, hogy az orosz csapatok csekély taktikai sikerei Bahmutnál azt jelzik, hogy az oroszok képesek korlátozott taktikai előnyt elérni gyalogságuk frontális támadásokban való felhasználásával.

Az intézet korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz csapatoknak kétféle lehetőségük lehet az előrenyomulásban: Konsztantyinovka irányába (körülbelül 20 kilométerre Bahmuttól) vagy Szlavjanszk-Kramatorszk irányába (Bahmuttól mintegy 40 kilométerre északnyugatra). Ugyanakkor nagy problémát jelent számukra, hogy az ukrán csapatok mindkét irányt lezárták.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com