Még nem tudni, miben állapodott meg Orbán és Macron

Párizsban hétfőn este megbeszéléseket folytatott Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke hétfő este. A munkavacsorát az Elysée-palotában tartották, melynek udvarán a sajtó nyilvánossága előtt fogadta Macron elnök a magyar kormányfőt este fél 9 után – mondta Havasi Bertalan, aki nem árult el…

Részletek

Zelenszkij: normalizálódott az energiahelyzet Ukrajnában

Ukrajna elnöke megjegyezte, hogy az ország folytatja a felkészülést a következő fűtési idényre – írja az Unian hírügynökség. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfői videózünetében kijelentette, hogy az országban sikerült normalizálni a helyzetet az energiaellátás terén. Az államfő emlékeztetett arra, hogy sok ukrán városba voltak áramellátási problémák azután, hogy március 9-én újabb orosz rakétatámadás érte az…

Részletek

Elképesztő összeggel emelné katonai költségvetését Ukrajna

A Miniszteri Kabinet hétfőn megszavazta azt a módosító indítványt, amely 537 milliárd hrivnyával növelné a fegyveres erőkre fordított kiadásokat Ukrajna 2023-as költségvetésében – írja az Unian hírügynökség. A pluszfinanszírozást a katonák bérezésére, katonai felszerelések és technika, valamint berendezések vásárlására fordítaná az állam – közölte Denisz Smihal kormányfő telegram-csatornáján. „A kormány hétfői ülésén támogatta az állami…

Részletek

Harkiv megyei kormányzó: három „szürke zóna” van a régióban, ahol aktív harcok zajlanak

Harkiv megyében 29 település maradt orosz kézen – közölte Oleg Szinegubov, a harkivi területi katonai adminisztráció vezetője hétfői sajtótájékoztatóján, adta hírül a Korrespondent hírportál. A kormányzó elmondása szerint, a régióban három „szürke zóna” van, ahol aktív ellenségeskedés zajlik. Szinegubov megjegyezte, hogy az ukrán katonák tartják az állásaikat és jelentős veszteségeket okoznak az ellenségnek. Kiemelte, hogy…

Részletek

Moszkva feltételekkel elfogadta a fekete-tengeri gabonaszerződés meghosszabbítását

Oroszország a beleegyezett abba, hogy további 60 nappal meghosszabbítsák a fekete-tengeri folyosóról szóló gabonamegállapodást – írja az Unian ukrán állami hírügynökség. Oroszország beleegyezik az ukrán gabona fekete-tengeri exportjáról szóló március 18-án lejáró megállapodás meghosszabbításába, de csak 60 nappal – nyilatkozta Szergej Versinyin orosz külügyminiszter-helyettes. „Moszkva jövőbeni tárgyalási pozícióját az határozza meg, hogy nem a szavak,…

Részletek

9000 dollárt követelt a mozgósítás elől menekülőktől

Jó üzletnek tűnik Ukrajnában a hadköteles férfiak külföldre csempészése. A katonai ügyészség közleménye szerint a minap egy fuvarért 9 ezer dollárt követelő embercsempészt fogtak el Kárpátalján. Az ungvári járási férfi ellen hadköteles korú személyek Ukrajna államhatárán keresztüli illegális szállításának gyanúja miatt emeltek vádat. A hatóságok akkor csaptak le rá, miután átvette az összeg második részletét…

Részletek

Szolyvai katona a háború újabb kárpátaljai áldozata

Volodimir Szutulov a háború újabb kárpátaljai áldozata – írja a Mukachevo.net hírportál. A katona halálhírét testvére Konsztantin Szutulov jelentette be közösségi oldalán. A szolyvai katonáról mindössze annyit lehet tudni, hogy az Oroszország által indított invázió első napjaiban önként jelentkezett hazája védelmére. Halálának oka és körülményei egyelőre tisztázatlanok, temetésének időpontjáról testvére későbbre ígért tájékoztatást, ugyanis a…

Részletek

Kárpátalján jön létre az első nemzeti ellenállásra felkészítő központ

Kárpátalja megyében hozzák létre az első ukrán Nemzeti Ellenállásra Felkészítő Központ, amely állandó jelleggel fog működni. „A háború megmutatta, hogy a jól felkészült helyi polgári lakosság tapasztalattal, gyakorlati készségekkel és területi ismereteivel meg tudja állítani akár a hivatásos ellenséges csapatok előrenyomulását is. Ez képezi majd az új központ munkájának alapját” – mondta Viktor Mikita, a…

Részletek

Elfogadták az Integritás Hatóság első jelentését, de konszenzus nincs

Elfogadta és benyújtja a kormánynak első éves jelentését a Korrupcióellenes Munkacsoport – közölte az Integritás Hatóság hétfőn. Az Integritás Hatóság mellett működő szervezet tavaly decemberben tartotta meg alakulóülését, és a gyors előkészítés érdekében öt, folyamatosan működő almunkacsoportot hoztak létre a közbeszerzés, az uniós és nemzeti támogatási programok, a közadatok nyilvánossága és transzparencia, a büntetőjogi és…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com