Kitüntették Zelenszkijt varsói látogatása közben

Rangos kitüntetés mellé dicsérő szavakat is kapott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lengyel kollégájától Varsóban. Némileg kínos azonban, hogy éppen akkor érkezett az országba, mikor egy lengyel miniszter Ukrajnához kapcsolódó ügy miatt mondott le. Varsóba látogatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán, hogy köszönetet mondjon a fegyveres támogatásért, valamint azért, hogy több millió ukrán menekültet fogadott be…

Részletek

Akár ki is tilthatják az utakról az ukrán menekültek autóit Szászországban

A németországi Szászország tartomány az ukrán rendszámú autók utakról való kitiltását fontolgatja – írta hétfőn a Bild című német lap. Az ilyen járművekre már nem vonatkozik az Ukrajnában kiállított „zöldkártya” és biztosítás sem egy évvel azután, hogy az EU területére léptek, ez a helyzet baleset bekövetkeztekor problémákat okoz a német sofőröknek. Németországban meghaladta a 100-at…

Részletek

Kárpátalján az elsősegély szállította a katonaszökevényeket

Kimeríthetetlen az emberi leleményesség, ha pénzszerzésről és a katonáskodás elől menekülők segítéséről van szó. Az ua-reporter információja szerint egyedi módszert talált ki két fiatalember az Ungvári járásban. A 24 és 25 éves ifjú emberek Nagyberezna térségében akcióztak. Leleményességük eszmei szülője az egészségügyben mentő ápolóként dolgozó egyikük volt. Az illető megszervezte a katonaszökevények menekítési módját és…

Részletek

Pénteken temetik a háború újabb kárpátaljai magyar áldozatát

Egyre több kárpátaljai áldozata van az orosz-ukrán háborúnak. Az elmúlt napokban több, a tűzvonalban elesett férfit kellett eltemetni. Pénteken temetik a háború újabb kárpátaljai magyar áldozatát Munkácson – közölte a városi tanács sajtószolgálata. A 43 éves Lengyel Ottó március 28-án harci feladatok teljesítése közben vesztette életét. A katona a határőrség kötelékében teljesített szolgálatot. A kárpátaljai…

Részletek

Vidnyánszky Attila újabb öt évre a Nemzeti Színház vezérigazgatója

Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezérigazgatója a következő öt évben is – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán. „Munkájához sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok!” – írta a miniszter. Legutóbb 2018 februárjában közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy Balog Zoltán akkori miniszter újabb öt évre megbízta Vidnyánszky Attilát a…

Részletek

Ukrajnában egy számon lesz elérhető az összes segélyszolgálat

Ukrajnában a 112-es számnak kell váltja fel a 101-es, 102-es, 103-as, 104-es segélyhívó telefonszámokat. Az Ukrán Miniszteri Kabinet utasította a Belügyminisztériumot egy sürgősségi segélyrendszer bevezetésére. Erről a Miniszteri Kabinet képviselője, Tarasz Melnyicsuk számolt be – tájékoztat a TSN. „Ukrajna Belügyminisztériuma feladata a 112-es egységes telefonszámon elérhető sürgősségi állami segítségnyújtási rendszerek megvalósítása, működésének és fejlesztésének biztosítása,…

Részletek

Novák Katalint a ukrajnai háborúról tájékoztatta a honvédség

Novák Katalin köztársasági elnök, a honvédség főparancsnoka kedden hivatalában fogadta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét és Szaszák János vezérőrnagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettesét. A megbeszélés után Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegéde a Sándor-palotában újságíróknak emlékeztetett rá: a köztársasági elnök kétheti rendszerességgel kap tájékoztatást a vezérkari főnöktől az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos…

Részletek

Ukrajna hamarosan bevetheti saját csodafegyverét az oroszok ellen

Ukrajna saját rövid hatótávolságú ballisztikus rakétarendszere, a Sapsan hamarosan megjelenhet a frontvonalakon Roman Kosztenko ezredes, az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársa szerint. Kosztenko nem mondja meg, hogy mikor jelenhet meg a Sapsan az ukrán fegyveres erőknél, de biztos benne, hogy a közeljövőben fel fog tűnni. Ha Ukrajnának van néhány Sapsan rendszere, akkor azok szigorúan titkosan, és…

Részletek

Ukrán kormányzó: Az orosz erők egy Donyeck megyei települést ágyúztak

Legalább két helyi lakos életét vesztette, és négy megsérült, amikor az orosz erők tüzet nyitottak a Donyeck megyei Olekszijevo-Druzskivka településre – közölte szerdán Pavlo Kirilenko, a régió kormányzója a Telegramon. A tisztségviselő tájékoztatása szerint a kisvárost helyi idő szerint délelőtt 11 óra körül érte a támadás, az orosz erők lakott területet találtak el. Hozzátette, hogy…

Részletek

Ukrán katonai drón zuhant le a zaporizzsjai atomerőműnél

Lezuhant egy ukrán katonai drón a kelet-ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű közvetlen közelében – tájékoztatta a RIA Novosztyi orosz hírügynökséget az erőmű biztonságáért felelős orosz alegység parancsnoka. A közlés szerint egy lengyel gyártmányú, Warmate típusú, több mint két kilogramm súlyú drón zuhant le. Az incidens időpontját az illetékes nem közölte. Véleménye szerint az ukrán fél valószínűleg támadást…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com