A Világbank vezetője felbecsülte az Ukrajna újjáépítéséhez szükséges hiányt

2023-ban 11 milliárd dollár lesz az Ukrajna fellendítéséhez és újjáépítéséhez szükséges finanszírozási hiány – közölte az adatot Malpass a Világbank és az IMF hagyományos tavaszi ülésén – írja az Interfax-Ukraina. Megjegyezte, hogy az ukrajnai események egyre borzasztóbban fejlődnek, és az emberek másban reménykedtek. Elmondása szerint a Világbank részt vett a nemzetközi források Ukrajna civil szektorának…

Részletek

Bulgária háromoldalú megállapodás keretében szállítana MIG-eket Ukrajnának

Bulgáriában 16 MIG-29-es vadászgép van szolgálatban, de közülük csak hat működik. Bulgária kész tárgyalni a szovjet MIG-29-es vadászgépek Ukrajnába való átadásáról. Azonban azzal a feltétellel, hogy cserébe modernebb harci repülőgépeket kap az ország a nyugati partnerektől. A bolgár honvédelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy nem adhatják át ingyen a vadászgépeket, nehogy csökkentsék országuk védelmi képességét. Így a…

Részletek

Kijev és a Nyugat az orosz fiatalokat használná szabotázsra az FSZB szerint

Az orosz fiatalok az ukránok célpontjai az ideológiai háborúban – közölte az FSZB vezetője, aki szerint egyre agresszívabban próbálják őket befolyásolni. Az orosz fiatalokat akarják megnyerni szabotázsakciók kivitelezésére az ukrán különleges alakulatok és nyugati segítőik – közölte kedden Alekszandr Bortnyikov FSZB-vezér, aki szerint erőteljes ideológiai indoktrinációba és toborzásba kezdtek a fentebbi csoportok. A Nemzeti Terrorellenes…

Részletek

Kiszivárgott katonai iratok: Egyiptom titokban negyvenezer rakéta átadását tervezte Oroszország számára

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök tanácsadóival együtt egy olyan tervet dolgozhatott ki, amely negyvenezer rakéta gyártását és szállítását irányozta volna elő Oroszország számára – derül ki az amerikai hírszerzés szigorúan titkos minősítésű dokumentumaiból, amelyek egyes részei az elmúlt hónapokban kerültek nyilvánosságra különböző közösségi oldalakon. Április elején több nagy közösségi platformon, köztük a Twitteren és a Telegramon…

Részletek

Súlyos a helyzet Bahmutban: taktikát váltottak az oroszok

A Donyeck megyei Bahmutban az orosz erők a felperzselt föld taktikáját kezdték alkalmazni, a városban a helyzet súlyos, de az ukrán csapatok ellenőrzésük alatt tartják – jelentette ki hétfőn Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka. A katonai vezető megjegyezte, hogy ugyanezt a taktikát alkalmazták az orosz csapatok Szíriában is. Kifejtette, hogy légicsapásokkal és tüzérségi…

Részletek

Már a román kormány is felfüggesztené az ukrán gabonaexportot

A Romániába irányuló ukrán gabonaexport ideiglenes felfüggesztését kezdeményezte kedden közzétett állásfoglalásában a Bukarestben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD). A legnagyobb román koalíciós párt szerint Romániának továbbra is támogatnia kell Ukrajnát, és biztosítania kell a gabonatranzitot más európai uniós országok, illetve a fekete-tengeri kereskedelmi útvonalak felé, de a lengyel példára hivatkozva azt kérte a bukaresti külügyminisztériumtól:…

Részletek

Magyar vezetőket is lehallgatott az USA?

Lapértesülések szerint az Egyesült Államok az ukrán tábornokokon kívül magyar tisztviselőket is lehallgathatott.  Nem csupán a hadszíntéren várhatóak súlyos következmények a kiszivárgott amerikai iratok miatt, hanem a politikai kihatás is hatalmas lesz. Azt látni ugyanis, hogy a tengerentúli hírszerzés ukrán tábornokokon kívül magyar, izraeli és dél-koreai hivatalos személyiségeket is megfigyelt, de még az Atomenergia Ügynökség…

Részletek

Az orosz fenyegetés ellenére a szlovákok továbbra is folytatják Ukrajna támogatását

Peter Gerhardt meglátása szerint „Ukrajna támogatása elvi kérdés”. Szlovákia továbbra is támogatni fogja fegyverekkel Ukrajnát, még akkor is, ha emiatt a későbbiek során a Kreml emiatt megtorlásul leállítja az energiaexportot Szlovákiába – ezt egy magas rangú kormánytisztviselő mondta a Politicónak. „A múltban is támogattuk Ukrajnát, és a jövőben is támogatni tervezzük, függetlenül ettől a fennálló kockázattól” – mondta Peter Gerhardt, Szlovákia energiaügyi…

Részletek

Védelmi miniszter: Ukrajnában egyelőre nincs szükség újabb mozgósításra

Ezt Olekszij Reznyikov védelmi miniszter nyilatkozta a Delfinek adott interjújában. Reznyikov megjegyezte, hogy még nem teljesítették a mozgósítási tervet, amelyet a fegyveres erők vezérkara a teljes körű invázió megkezdése után hagyott jóvá. A miniszter arról biztosított, hogy a vezérkar „nyugodt tempóban” megbirkózik a fronton elszenvedett veszteségek kompenzálásával, és nem érez élőerő hiányt. „De van egy…

Részletek

Minszk egészen furcsa védelmet kér Oroszországtól

Minszknek garanciákra van szüksége Moszkvától arra, hogy Oroszország „saját területeként” védelmezi meg Fehéroroszországot abban az esetben, ha utóbbit külső támadás érné – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel folytatott találkozóján. Lukasenka – akit a Belta fehérorosz állami hírügynökség idézett – elmondta, hogy az ügyet korábban már Vlagyimir Putyin orosz elnöknél…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com