Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Kiszivárgott: még Oroszország szövetségese is Ukrajnának küld fegyvereket

A kiszivárgott amerikai iratokból nemrég az is kiderült, hogy az Oroszországgal hagyományosan jó viszonyt ápoló Szerbia is beleegyezett abba, hogy fegyvereket szállít Ukrajnának.

Minderről a Reuters számolt be. Mint írták, egy korábbi, március 2-ai keltezésű pentagoni dokumentumban az állt, hogy a szerbek vállalták az ukrán katonák kiképzését,

VALAMINT AZT IS, HOGY HALÁLT OKOZÓ ESZKÖZÖKET ADNAK ÁT UKRAJNÁNAK.

A dokumentumból nem derült ki, hogy mindez milyen határidők mellett valósulhat meg, így az nem egyértelmű, hogy a szerbek szállítottak-e már fegyvereket Ukrajnának. A Reuters azt is hozzáfűzte, hogy a dokumentum hitelessége egyelőre nem erősítették meg az amerikaiak.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com