Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Tévébeszédet tartott a rosszulléte után Vlagyimir Putyin

Emelkedő pályára állhatnak az orosz olaj- és gázbevételek, ami az egész orosz gazdaságra pozitív hatással lehet – mondta kedden a kormányülést követő tévébeszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az orosz költségvetés az első negyedévben 29 milliárd dolláros hiányt halmozott fel elsősorban a korábbinál alacsonyabb nyersanyagárak miatt. Kedden közvetített tévébeszédében Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy az orosz gazdaság ellenáll a nyugati szankcióknak, az olaj- és gázárak várható emelkedése pedig trendszerű javulást hoz majd.

Az orosz elnök kiemelte, hogy az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) legutóbbi – meglepő – döntése óta már emelkednek az olajárak, ez pedig folytatódhat, és a második negyedév végére a költségvetésben is megjelenhetnek a növekvő bevételek

– számolt be a Portfolió.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com